A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az EECDC pénteken közzétett adatai szerint.
Továbbra is szükség van arra, hogy a lakosság fegyelmezetten betartsa a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseket, mert ez a garanciája annak, hogy a vírus terjedése lassuljon - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kovács Zoltán azt mondta, hogy hétfőtől új szabályozások lépnek életbe a vidéki Magyarországon, Budapesten és környékén azonban továbbra is az eddigiek maradnak hatályosak.
Vidéken lehetőség van a szolgáltatások újraindítására, az üzletek nyitva tartásának meghosszabbítására , a 65 év felettiekre vonatkozó intézkedések viszont továbbra is érvényben maradnak. és környékét azért kell külön kezelni, mert ott van a legtöbb fertőzött és a legtöbb haláleset is - magyarázta.
A hétvégén a településvezetők ismét jogosultságot kapnak arra, hogy szigorúbb intézkedéseket vezessenek be.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a klinikai központokkal összefogva egy reprezentatív mérést végeznek az ország átfertőzöttségéről. Ez területi lebontásban is megmutatja majd, hol tart jelenleg a vírus terjedése. A tesztelés azonban továbbra sem állítja meg a vírus terjedését - hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







