Van ilyen is: ők azok a magyarok, akikre alig hatottak a koronavírus-korlátozások

2020. április 27. 13:01

Egészen hosszú évek távlatában megállapítható, hogy a legtöbb magyar szülő bizony kizárólagosan gondoskodik gyermekéről, míg az nem tölti be a harmadik életévét. Ők, mármint azok, akik a családból a gyermeket gondozzák a nap 24 órájában nem sok változást érzékelhettek a kijárási korlátozás miatt. Ellenben vannak olyan országok is az EU-ban, ahol a 3 év alatti gyermekek több mint felét heti legalább 30 órában formális, állami körülmények között látják el. Hazánkban ez a szám alig több mint 10 százalék.

2018-ban, az Európai Unióban élő 3 év alatti gyerekek 49 százalékát kizárólag szülei gondozták - derült ki az Eurostat legfrissebb kiadványából. Ez persze csak az uniós átlag volt, az egyes tagországok között óriási különbség mutatkozott ezen a téren. Ugyanis míg Görögországban csupán a 3 év alatti gyerekek 15 százalékát gondozták 100 százalékban a szüleik, addig ez az arány Szlovákiában 82 százalék volt. 

Most azonban egy teljesen más világban élünk, ugyanis a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt rengeteg szülő kényszerül napi 24 órában gyermeke gondozására, arról nem is beszélve, hogy sokaknak ezt home office mellett kell vállalniuk. De hogy nézett ki a kisgyermekgondozás az EU-ban a járvány durva betörése előtt? 

Baba helyén marad

Ha szülők nem kizárólagosan gondozzák csemetéiket, akkor azok bekerülhetnek az állami ellátó rendszerbe (bölcsőde), de akár egy hivatásos gondozó is foglalkozhat velük napi szinten, sőt nagyszülők vagy egyéb, a háztartásban élő személyek, barátok is elláthatják ezeket a feladatokat. A vizsgált időszakban az EU-ban élő 3 év alatti gyerekek átlagosan egyötöde, azaz 20 százalékuk részesült hetente legalább 30 órás hivatalos gyermekgondozásban. 

A legalább 30 órát kapó állami gyerekgondozás szempontjából egyébként Dánia áll magasan az élen az EU-ban, ott a gyerekek több mint fele, 55 százaléka kap ennyi ellátást hetente. De szintén magas ez az arány Portugáliában (49%), Szlovéniában (44%), illetve Luxembourgban is (43%).

Az európai serpenyő másik végén azonban teljesen máshogy alakulnak ezek a számok. Szlovákiában például csupán a 3 évesnél fiatalabb gyerekek egyetlen százaléka vesz részt hetente legalább 30 órát valamilyen formális gyermekgondozásba. Ugyancsak nagyon alacsony ez az aránya Csehországban (4%), Romániában és Hollandiában (6%), illetve Ausztriában (7%).

Mi a helyzet Magyarországon?

Ahogy az a statisztikákon látszik, Magyarországon a 3 év alatti gyerekek csupán 13,7 százaléka kapott hetente legalább 30 órás formális ellátást 2018-ban. Ezzel több mint 6 százalékkal maradtunk el az EU-s átlagtól. Abszolút a teljes lista hátsó végén végezve. Egészen pontosan hátulról a 12. vagyunk ezen a téren.

Érdekes egyébként azt is megjegyezni, hogy míg Magyarországon 2010-ben csupán a 3 évesnél fiatalabb gyerekek 8 százaléka vett részt heti legalább 30 órányi formális ellátásban, addig ez a szám majd 6 százalékkal nőtt napjainkra. Még érdekesebb, hogy például az ezen a téren éllovas Dániában éppen fordítva zajlottak a dolgok. Ott ugyanis 2010-be még a gyerekek 68 százaléka kapott legalább 30 órás formális ellátást, míg 2018-ban - ahogy az a fenti ábrán is látszik - már csak az 54,5 százalékuk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Itt bizony az anyákkal maradnak a gyerekek

Még durvábban látszik egyébként, hogy mennyire gyermekeikkel maradósak a magyar szülők akkor, ha megnézzük azokat a statisztikákat, amik azt mutatják, hogy a szülők hány százaléka az, akik kizárólagosan gondozzák három évesnél fiatalabb gyermekeiket. Ha ugyanis megnézzük ezt a listát azt látjuk, hogy

a magyar, 3 évesnél fiatalabb gyerekeket 83,5 százalékban kizárólag a szüleik gondozzák.

Egyáltalán nem véve igénybe semmilyen bölcsődei ellátást, sem pedig egyéb gondozóit. (Ez persze nem véletlen, Magyarországon ugyanis az egyik leghosszabb az összes szülői szabadság mértéke az egész EU-ban. [Az EU átlag majd kétszerese.]) Ezzel egyébként a teljes EU-s lista 6. helyét foglaljuk el. 

Nálunk is nagyobb arányban vannak azonban apró gyermekeikkel a Bulgárok, Románok, Lengyelek, Csehek és a Szlovákok. Ez utóbbi esetében, akik egyébként az éllovasok is, 98,6 százalékos ez az arány!

Magyarországon egyébként 8 év távlatában csökkent azon szülők aránya, akik kizárólagosan gondoznák 3 évesnél fiatalabb gyermeküket. Hiszen 2010-ben még 91 százalék volt ez az arány. Tehát a visszaesés 8,5 százalékos hazánk esetében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem