7 °C Budapest

Változások a szociális ellátásban a koronavírus miatt: itt az Emmi menetrendje

2020. április 6. 16:45

A koronavírus-járvány lassítása, a magyar emberek egészsége, a szociális ellátásban résztvevők és a családok védelme érdekében több, újabb a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendkívüli intézkedést rendelt el a Kormány az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján. Az erről szóló jogszabály módosításokat a Magyar Közlönyben hirdették ki.

Újabb intézkedések segítik a családok szociális biztonságát azáltal, hogy a szociális, gyermekvédelmi  és egyéb ellátások folyósításában most nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha  éppen esedékes lenne az ellátás további folyósításához szükséges felülvizsgálat.

A már megállapított havi rendszerességű pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradt felülvizsgálatokat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni.

A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, és ahhoz kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának megállapítása szintén meghosszabbodik a veszélyhelyzetet követő második hónap végéig. Az új ápolási díj és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) igénylések esetén a szakértői vizsgálat helyszíni vizsgálat mellőzésével, papíralapon is elvégezhető.

A megváltozott munkaképességű személyek veszélyhelyzet időtartama alatt megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet időtartamát követő második hónap végéig. A veszélyhelyzet ideje alatt lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartama a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig meghosszabbodik.

A súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, azaz az autóvásárlási, vagy átalakítási támogatások a veszélyhelyzet elmúltával is felhasználhatóak lesznek, ez azt jelenti, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró határozatok és utalványok a veszélyhelyzet után még 30 napig érvényesek maradnak.

Ugyancsak felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás, ha a jogosult a járvány miatt nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen. A nagycsaládosok gépkocsi vásárlásának határideje a veszélyhelyzet megszűnését követő hatvanadik napig meghosszabbodik. A gyámhatósági eljárásban  sincs szükség személyes megjelenésre. A gyámhatósági eljárásoknál a személyes megjelenés helyett az ügyfelektől írásbeli nyilatkozatot kell kérni, a rendelet előírja a tárgyalások mellőzését. A gyámügyek közül a gyermekek és az örökbefogadásban érintettek védelme érdekében továbbra is döntéseket hoznak soron kívüli ügyekben.

A veszélyhelyzet miatt a munkavégzés alól felmentett bölcsődei, valamint közművelődési intézményekben dolgozók átmenetileg átkerülhetnek munkavégzésre szociális szolgáltatóhoz, szociális intézményhez, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézményhez vagy gyermekvédelmi intézményhez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A veszélyhelyzet idejére változnak egyes szociális szolgáltatások a fertőzés kockázatának csökkentése és az ellátottak védelme érdekében. Például a nappali ellátást nyújtó intézmények - ide nem érve a nappali melegedőt - épületében nyújtott szolgáltatások szünetelnek, az ellátottak lakókörnyezetében nyújthatják a szükséges ellátást. Szociális étkeztetés esetében a napi egyszeri meleg étel csak kiszállítással biztosítható. Az átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézmény ellátottja jogviszonya meghosszabbítható, ha  az a veszélyhelyzet időtartama alatt járna le.

A kormányrendelet mellett az Országos Tisztifőorvos rendelkezéseivel összhangban az EMMI az első pillanattól kezdve minden támogatást és szakmai segítséget megadott és folyamatosan megad ezután is az önkormányzati, civil, egyházi  és magán fenntartású szociális intézményeknek és munkatársaiknak.  Egyúttal felhívjuk a figyelmet a fenntartók kiemelt felelősségére a járványügyi intézkedések végrehajtására különösen az idősek otthonaiban. A járvány miatti veszélyhelyzetben a szociális területen dolgozók munkáját és az ellátottak életét biztonságosabbá tevő protokollok elérhetőek a Szociális Ágazati Portálon.

Számítunk az idősek otthonaiban dolgozókra, akikre most szintén nagyobb teher hárul a járvány megfékezése és az idősek ellátása miatt, az ő munkaidejük is megnövelhető 24 órás műszak rendelhető el náluk, ami után 48 órás pihenőidőre jogosultak

- írták.

Közben pedig az állami tulajdonú Kézmű Nonprofit Kft. a koronavírus elleni védekezés érdekében folyamatosan gyártja és szállítja az egészségügyi maszkokat, amelyeket elsőként az ápoló-, gondozóotthonokban élő idősek és az ott dolgozók kapják.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm