18 °C Budapest

Van megoldás a karantén-stresszre: így nem csavarodsz bele a bezártságba

2020. április 12. 20:00

 Az új helyzetben minden családban, párkapcsolatban több lesz a konfliktus. Hiába vágytunk ugyanis az együtt töltött időre, újra meg kell tanulnunk kezelni egymást - figyelmeztetett a pszichológus. Az izoláció és a járvány egyébként is feszültséget és szorongást kelt, ám az ezzel való megküzdés pozitív energiákat is teremthet, és fejlődhetünk általa - tette hozzá az InfoRádióban Goschi Gabriella. A klinika szakpszichológus a feszültségoldásról is beszélt, és azt is elárulta, mikor érdemes szakemberhez fordulni.

Több szempontból is normális, ha most megemelkedett stresszszintet érzékelünk magunkban - mondta a klinikai szakpszichológus. Hiszen egyfelől a világban zajló események kétségtelenül félelmet kelthetnek, és minden, ami félelmet kelt, az lélektanilag megemeli bennünk a szorongást. Pontosan azért, hogy felkészüljünk a veszélyre, és biztosítani tudjuk magunk számára a túlélést - magyarázta Goschi Gabriella. Vagyis a stressz kioldódása alapvetően egy életet védő mechanizmus.

Másrészt az, hogy megváltozott az életünk ritmusa, hogy kiestünk abból a hétköznapi rutinból, amit évek vagy évtizedek óta működtetünk, szintén stresszemelkedést okoz. A megváltozott állapot pedig téblábolást fog okozni, hogy ismét feltaláljuk magunkat, hiába a megszokott környezetünk. Harmadrészt a kapcsolataink is újfajta minőségben lépnek fel ebben a járvány okozta megváltozott időszakban. És az, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, bizonyos tekintetben nagyon pozitív, emellett ugyanakkor újra "meg kell tanulnunk egymást közelebbről érzékelni, egy másfajta kapcsolódást kialakítani".

Ezek miatt pedig növekedhetnek a párkapcsolati konfliktusok, de ezt is normálisnak kell tekinteni. Goschi Gabriella magyarázata szerint: vannak vágyaink, illúzióink és elvárásaink, amikor arról gondolkodunk, "de jó lenne, ha együtt volnánk és lenne időnk egymásra", de amit valójában tapasztalhatunk, akár az összezártság, akár az egyéb félelmek miatt, mind-mind a feszültséget generálják, amit leginkább a szeretteinken szoktunk kitölteni.

A szakpszichológus ezért inkább óva int mindenkit attól, hogy természetesnek vegye azt, hogy ha otthon vagyunk, akkor majd béke lesz és boldogság.

Ugyanis fontos megdolgozunk azért, hogy ebben a periódusban nyugalmat és szeretetet teremtsünk a családban, mert ezek nem jönnek maguktól. Tehát sokkal több türelemre és toleranciára intené a családokat, valamint az egymás közötti lelki munkára ahhoz, hogy valóban harmónia teremtődjön ebből az élethelyzetből.

A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy minden egyes valódi fejlődéshez általában az életünkben valamiféle krízisre van szükség. Igazán a krízis azért krízis, mert az eddigi megküzdőkapacitásaink éppen akkor nem működnek, tehát újakat kell kimunkálunk magunkból - magyarázta. És ha azt tartjuk szem előtt, hogy hogyan tudjuk a helyzetet jóra fordítani, akkor nagyon sok szép dolog is tud ebből születni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Miután pedig az összes restanciánkat elvégeztük, felszabadulhat egy olyan "én idő", amivel a nagy többség valószínűleg nem rendelkezett. Amikor megérkezik az unalom érzése, az egy nagyon fontos állomása a teremtő energiáknak és a megújulásnak, mert az lesz végül, ami kizökkenti az embert, és elkezd azon gondolkodni, hogy a kreativitása mentén mik is azok a dolgok, amiket valójában szeret csinálni és most valóban meg tudna tenni. Ha ezeket a feszültségeket elkezdi valamiféle újításba beleforgatni, akkor a feszültség nem rombolni fog - fogalmazott, hozzátéve, hogy a szorongás valójában akkor probléma, ha nem találunk olyan újító területet, amiben ez pozitív energiává tud változni.

A feszültség levezetésének egy nagyon jó módja lehet a mozgás

- jegyezte meg Goschi Gabriella, hiszen biológiailag a feszültség életvédelemre rántja össze a szervezetet, és a stresszreakció kapcsán izommunkára készíti föl önmagát. Tehát abban a pillanatban, ha valamiféle nagy mozgásos dolgot tudunk csinálni, akár egy kis területű lakásban is, az feszültségoldó hatással bír. A másik jól működő stresszkezelő technika pedig az izomlazító relaxáció alkalmazása.

Az interjúban az is elhangzott, szakemberhez abban esetben forduljunk, ha például heves szívdobogást, tenyérizzadást, torok- és/vagy szívszorítást tapasztalunk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem