A vállalat szerint jelenleg is folyamatos a párbeszéd a munkavállalókkal és érdekképviseleteikkel, ugyanakkor a konkrét tárgyalási részletekre nem tért ki.
A vállalatok fele teljesen beszüntette toborzási tevékenységét, ugyanakkor egyes piaci szegmensekben a korábbi igények növekedésére is találni példát - áll a Trenkwalder munkaerőpiaci áttekintésében. A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző társaság várakozásai szerint a most tapasztalható válság mély, de viszonylag rövid (három-hat hónapos) lefutású lesz.
A koronavírus néhány nap leforgása alatt gyökeresen megváltoztatta a munkaerő-toborzási piacot. Az elmúlt egy hét során a Trenkwalder több mint 200 partnercéggel egyeztetett, ezeknek 50 százaléka átmenetileg teljesen felfüggesztette toborzási tevékenységét. E társaságok jelenleg a tömeges elbocsátások elkerülésének lehetőségeit mérik fel, első lépésként főként állásidő bevezetésével vagy szabadságok kiadásával igyekeznek időt nyerni. A megkérdezett cégek 45 százaléka ugyanakkor - legalább bizonyos munkakörökre - továbbra is igényes toborzási támogatást.
Ágazatok szerint logikus módon azokban a szegmensekben érezhető a legnagyobb visszalépés a toborzásban, amelyeket a járványhelyzet a legközvetlenebbül sújt: a nemzetközi fuvarozás és személyszállítás, a szálloda- és vendéglátóipar, rendezvényszervező és turisztikai tevékenységek. Szintén csökkenő toborzási igényt támaszt a klasszikus termelést végző iparvállalatok többsége, különös tekintettel a gépiparra.
Ezzel egyidejűleg néhány területen pótlólagos munkaerőkereslet is mutatkozik: fizikai alkalmazottakra az agrár- és élelmiszeripari szektorban, a belföldi logisztikában (házhozszállítások), a kiskereskedelemben, illetve a gyógyszeripari területen nőtt meg az igény, míg a szellemi területen az ügyfélszolgálati tevékenységek, a pénzügyi szolgáltató központok támogató funkciói, illetve a termeléshez kapcsolódó mérnöki pozíciók kapcsán nőtt meg a kereslet.
- foglalta össze G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezetője.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








