6 °C Budapest

A koronavírus miatt nem hagyhatja el Kínát két magyar állampolgár

MTI
2020. február 7. 15:33 1 perc

Két magyar állampolgárról tud a koronavírus miatt lezárt kínai területen a Külgazdasági és Külügyminisztérium, de egyikük sem akarja elhagyni az országot - mondta el a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a parlament népjóléti bizottságának pénteki ülésén.

Menczer Tamás közölte: jelenleg 197 magyar tartózkodik Kínában, a pekingi nagykövetség mindannyiukkal folyamatos kapcsolatban van. Kitért arra is: mind a három magyar, aki a japán partoknál veszteglő óceánjárón ragadt, egészséges. A hajón 61 fertőzöttet regisztráltak, de a zenész testvérpár és a felszolgálóként dolgozó magyar jól van, velük a tokiói nagykövetség tatja a kapcsolatot.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a bizottsági ülésen felsorolta az eddigi intézkedéseket, hangsúlyozva, hogy mind a tárca, mind pedig az operatív törzs az első pillanattól minden szóba jöhető körülményre felkészült. Jelenleg a betegséggel kapcsolatos pánik lényegesen nagyobb probléma, mint a Magyarországon még ki nem mutatott vírus - fogalmazott.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 07:45