6 °C Budapest

Rengeteg magyar szenved ettől a függőségtől: durva megoldást választanak

MTI
2019. szeptember 11. 08:14

Egyre többen tiltatják ki magukat a játéktermekből - írta a szerdai Magyar Hírlap.

Az idei év első felében már százötvenen kértek önkorlátozást a Szerencsejáték Felügyeletnél, az érintettek jellemzően öt évig maradnának távol szenvedélyüktől. A cikkben felidézték, hogy a függőségben szenvedők 2016 óta tehetnek jelentős önkorlátozó nyilatkozatot. Ennek értelmében magukat tiltatják el egy vagy több játékfajtától vagy adott szervezőktől egy, három, esetleg öt évre.

A Szerencsejáték Felügyelethez beérkezett nyilatkozatok alapján 2016-ban összesen hetvenhatan éltek a lehetőséggel, míg tavaly már kétszáztizennyolcan. A Magyar Hírlap megszólaltatta Demetrovics Zsolt addiktológust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatóját, aki azt mondta: a játékszenvedély olyan betegség, amelynél rendkívül magas a visszaesés kockázata, és az önkorlátozás hasznos "mankó" lehet, amikor az érintett visszazuhanna.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy az önkitiltás önmagában nem elég. Összetett kezelésre van szükség, amelybe a gyógyszeres kúra és a pszichoterápia is beletartozik.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 8. 21:00