Nem biztos, hogy a közbiztonság és a higiéniai körülmények romlására a boltok környékén a készpénzhasználat kivezetése a megfelelő válasz.
Az adalékanyag, amely frissen tartja a kekszeket és más közkedvelt élelmiszereket, rontja a szervezet teljesítőképességét az influenza elleni harcban, derült ki amerikai tudósok egy egereken végzett kísérletéből. Három nappal tovább tartott azoknak az egereknek a gyógyulása, akik influenza ellen oltást kaptak, és közben ezt a tartósítószert fogyasztották.
A terc-butilhidrokinon tartósítószer ronthat az influenza elleni oltószer hatékonyságán - közölte a hirado.hu. Az egereken végzett kísérletből az derült ki, hogy több gyulladás alakult ki azoknál az alanyoknál, akik a szert fogyasztották, és három nappal később gyógyultak meg, mint a kontrollcsoport.
- mondta el Robert Freeborn, a Michigani Egyetem toxikológusa az Orlandóban megrendezett kísérleti biológiai találkozón.
A vizsgált adalékanyag segít stabilizálni a zsírokat, és számos ételben megtalálható tartósítószerként: főzőolajokban, fagyasztott húsételekben - különösképp a tengeri halfilében -, illetve a feldolgozott élelmiszerekben, mint a kekszek, burgonyaszirom és egyéb sült ropogtatnivalók.
A kutatásból kiderült, hogy a kísérleti egerek szervezetében, akik ettek az adalékanyagból, több vírus volt kimutatható, és gyulladás is volt a szervezetükben. A tüdejükben isfokozottabb volt a nyálkatermelődés.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







