Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát legalább egyszer, és továbbra is kulcskérdés a munkabér.
Több orvos is tábvozott Miskolcról, miután szuperkórházzá vonták össze a megyei és a városi kórházat - írja a Népszava.
A lap arról számol be, volt, akit elküldtek, másokat olyan helyzetbe hoztak, hogy nem volt más döntés, mint önként távozni. A megyei és a városi kórházat egy éve olvasztották össze. Meglepetésre az egyesített intézmény vezetője nem a nagy megyei kórház korábbi igazgatója, a kereszténydemokrata Csiba Gábor lett, hanem Tiba Sándort, a jóval kisebb miskolci városi kórház korábbi vezetőjét nevezték ki.
- mondta a Gyermekegészségügyi Központ bezárásáról a kórház egyik, a történteket jól ismerő munkatársa a Népszavának azzal kapcsolatban, hogy a hazai gyermekegészségügy egyik bástyájának számító, korábban gyógyító, kutató és oktató munkát egyaránt végző Gyermekegészségügyi Központot például sima kórházi osztállyá fokozták le. Ezzel a lap szerint veszélybe került a hazai gyermek-diabetológia egyik fellegvárának szakmai minősítése és továbbképzési egyetemi akkreditációja is.
Távozott a kórházból a radiológiai központ és laboratórium vezetője is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






