Ez az iránymódosítás azon a téves feltevésen alapul szerinte, hogy a klímapolitika elengedhetetlen a szegények védelméhez.
A háziorvosoknak és fogorvosoknak kiírt, megnövelt keretösszegű letelepedési pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist - mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1 műsorában.
A főosztályvezető-helyettes elmondta: letelepedési támogatást azok a háziorvosok és fogorvosok kaphatnak, akik vállalják, hogy betöltenek olyan praxist, amely több mint egy éve üresen áll. Mint mondta, a fogorvosok ettől az évtől kapcsolódhatnak be a pályázatba, és
Ezt a vissza nem térítendő pénzt az az orvos kaphatja meg, aki vállalja, hogy legalább hat évig biztosítja az ellátást az eddig betöltetlen praxisban - tette hozzá. Jelezte: a támogatást az orvos szabadon felhasználhatja, vásárolhat belőle autót, lakást, de korábbi diákhitelét is visszafizetheti.
A főosztályvezető hangsúlyozta: a pénz a praxis működtetésének megkezdéséhez nyújt jelentős segítséget. Jelenleg 350 háziorvosi és 260 fogorvosi praxis betöltetlen, de ezek egy része még nem üres egy éve, illetve vannak közöttük túl kicsi praxisok is. A pályázati rendszer bevezetése óta 90-en nyertek el letelepedésre, 108-an pedig praxisvásárlásra támogatást.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







