Az adatok azt mutatják, hogy a rendszer fő finanszírozója továbbra is az állam, de egyes területeken jelentős a lakossági közvetlen költés.
Illegális gyógyszerkereskedelmi tevékenység miatt bezáratott két budapesti gyógyszertárat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Zámbó Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgató-helyettese elmondta, hogy a NAV két patika esetében vizsgálódik. A gyanú szerint a két magyar gyógyszertár - egymással összejátszva - a svéd feketepiacon értékesített több tízezer doboznyi, elsősorban nyugtató, szorongásgátló hatóanyagú készítményeket.
Az ügyben Magyarországon három embert gyanúsítanak, Svédországban két ember van előzetes letartóztatásban. Zámbó Péter ismertetése szerint a
Jelenleg engedély nélküli nemzetközi kereskedelem bűntettében folyik az eljárás. Az ügyben tíz helyszínen tartottak házkutatást, amelyek során ötszázezer szem - külföldi szállításra előkészített - gyógyszert foglaltak le. A főigazgató-helyettes beszámolt arról is, hogy a haszon háromszázszoros lett volna, hiszen ezen gyógyszerek magyarországi "bekerülési értéke" szemenként 3 forint, a svéd feketepiacon azonban szemenként 3-5 euró.
Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója arról beszélt, hogy eddigi vizsgálódásaik és becsléseik szerint az elmúlt három évben "a gyógyszerek készletezésére és kiadására vonatkozó szakmai szabályok megsértése" miatt több tízmillió tabletta került ki a legális, zárt gyógyszerellátási láncból. A főigazgató ugyanakkor kiemelte, a magyarországi patikák többsége változatlanul megfelelő módon és a szabályok betartásával működik.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







