A túlzott fehérjefogyasztás jelentős terhet róhat a vesére, különösen ha táplálékkiegészítőkkel tovább növeljük a nyugati társadalmakban amúgy is magas fehérjebevitelt.
Ugyan a legtöbben egy könnyű betegségként kezelik az influenzát, pedig gyakran okoz szövődményeket, ami a legyengült vagy idős emberek számra akár végzetes is lehet. Bár még nincs járvány, de már felütötte a fejét hazánkban az influenza. A veszélyeztetett csoportba tartozók most is ingyen kapják védőoltást. A többieknek 2-4 ezer forintba kerül a vakcina, de jó tudni, a beadatásért az oltó-, illetve háziorvos sem kérhet pénzt.
Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tájékoztatása szerint már hazánkban is felütötte a fejét az influenza. A 49. héten 100 ezer lakos közül 84 fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Négy betegnél pedig influenza vírus okozta fertőzést igazoltak. Bár Magyarországon még nem vészes a helyzet, de Európa több országában már elkezdődött az influenzajárvány.
- mondta el Csohán Ágnes, az OEK osztályvezető főorvosa az RTL Klub híradójában.
Kik vannak a legnagyobb veszélyben?
Nemtől és életkortól függetlenül bárki elkaphatja az influenzavírust, sőt, szövődmények is bárkinél előfordulhatnak. Megbetegedés szempontjából azonban a gyermekek a legveszélyeztetettebbek, míg a szövődmények szempontjából a krónikus betegségben szenvedők (közülük is kiemelten az asztmások, elhízottak, cukorbetegek), a várandós nők esetében nagyobb a kockázat.
Hogyan védekezhetünk?
A fertőzés esélye csökkenthető, ha elkerüljük a zsúfolt helyeket és betartjuk az általános személyi higiénés szabályokat, ezek a alábbiak:
- Köhögéskor, vagy tüsszentéskor tartsunk zsebkendőt a szánk, orrunk elé
- Használat után a zsebkendőt dobjuk ki
- Gyakran mossunk kezet meleg vízzel és szappannal
- Influenzajárvány idején kerüljük a szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszi)
- Szellőztessünk gyakran
- Rendszeresen tisztítsuk a gyakran használt, megérintett tárgyainkat
- Amennyiben az influenza tüneteit észleljük, maradjunk otthon
Bár március végéig bármikor kialakulhat az influenzajárvány, az eddigi tapasztalatok alapján Magyarországon jellemzően januárban kezdődik. Annak érdekében azonban, hogy a veszélyeztetett csoportba tartozók védőoltásban részesülhessenek, már ősszel érdemes beadatni az influenza elleni védőoltást. Bár mindjárt itt a január, szerencsére még nincs késő.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Érdemes még beadatni a védőoltást?
Sokan azt gondolják, ilyenkor már nem szabad beadatni a védőoltást, pedig maga a vakcina nem gyengíti le az ember szervezetét, hiszen az oltóanyag nem élő influenza vírust tartalmaz. Az influenza oltás beadását követően nincs nagyobb reakció, mint egy egyszerű izomba beadott egyéb injekció esetében.
- válaszolta korábban a Pénzcentrum megkeresésére Dr. Jankovics István, az OEK főorvosa.
Hogyan ismerhetjük fel?
Az influenza hirtelen kezdődik, a leggyakrabban észlelt tünetei közé tartozik a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom, fejfájás, fáradékonyság. Az idősebbeknél vagy az immunhiányos betegeknél esetenként az is előfordulhat, hogy nem jelentkezik láz. A légúti tünetek mellett pedig néha gyomor- bélrendszeri panaszok is előfordulhatnak. Ilyen lehet a hasmenés, hányinger vagy a hányás.
A legfontosabb, amint az influenza tüneteit észleljük magunkon, akkor maradjunk otthon és igyunk nagyon sok folyadékot és szükség esetén csillapítsuk a lázat. Amennyiben kónikus betegségben szenvedünk, vagy hirtelen rosszabbodni kezd az állapotunk, vagy szövődmények lépnek fel, akkor vegyük fel a kapcsolatot a háziorvossal, gyermekorvossal. Ekkor ugyanis az orvos dönthet a megfelelő kezelésről és az esetleges kórházi beutalásról. Ilyenkor pedig fokozottan figyeljünk a higiénés szabályok betartására.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







