Évtizedes természetvédelmi küzdelem után jelentős lépést tett az Európai Unió az ólomszennyezés visszaszorításáért.
Rekordmennyiségű rigófióka került életveszélybe: nem mindegy, hogyan segítesz – ez a szabály
Szokatlanul sok bajba került rigófiókáról számoltak be egy Pest megyei madármentő szervezetnél. A szakemberek szerint azonban nem minden esetben kell azonnal „megmenteni” a földön talált kismadarakat.
Rekordot döntött a bajba került rigófiókák száma Dunaharaszti térségében – erről számolt be a Tollas Barát Madármentés közösségi oldalán. Mint írták, a hozzájuk került fiókák közül egyetlen esetben sem volt felesleges a beavatkozás.
A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta: sokan nincsenek tisztában azzal, mikor van valóban szükség segítségre. A rigók esetében például teljesen természetes jelenség, hogy a már tollas, de még röpképtelen fiókák a földön ugrálnak, miközben a szülők a közelben figyelik és etetik őket.
Nem minden fióka szorul tehát mentésre. A szakemberek szerint beavatkozásra főként akkor van szükség, ha a madár még csupasz, alig néhány napos, vagy úgynevezett „tokos” állapotban van, és egyértelműen nem képes mozogni, illetve biztonságba jutni. Szintén indokolt a segítség, ha a fiókát ragadozó – például macska – támadta meg, ilyenkor akkor is érdemes mentőhelyre vinni, ha elsőre nem tűnik súlyosnak a sérülés.
A madármentők arra is felhívják a figyelmet, hogy bizonyos esetekben elegendő lehet egy egyszerű beavatkozás: például egy ideiglenes „műfészek” kialakítása egy magasabb, védett ponton, ahol a szülők továbbra is gondoskodhatnak a fiókáról. A legfontosabb azonban, hogy a megtalált madarat mindig figyelemmel kísérjük, és csak indokolt esetben avatkozzunk be.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
Döbbenet, mit hagynak maguk után a felelőtlen horgászok: nézzétek, mit szedtek ki a debreceni tóból!
Egy mindössze 100 méteres szakaszról is ólomsúlyú horgászfelszerelések, zsinórok és más, vízbe szakadt kellékek kerültek elő a Látóképi-víztározóból.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







