Nyugdíjrekord: havi egymillió forint felett a magyar csúcstartó

2011. március 3. 15:02

Dr. Iván László, a a Fidesz országgyűlési képviselője, az országgyűlés nyugdíj és idősügyi albizottságának elnöke a Zala Megyei Idősügyi Tanács által szervezett előadáson elmondta, hogy megmarad a nők 40 év jogosultsági idő utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége, és a felröppenő hírekkel ellentétben nem szűnik meg a nyugdíjasok utazási kedvezménye sem. A szakértő elárulta, hogy létezik hazánkban havi egymillió forint feletti nyugdíj, bár nem sokan részesülnek benne - számolt be a zalaihirlap.hu.

A professzor a kormány idősügyi politikájáról szóló előadásában ismertette a Széll Kálmán-terv nyugdíjra vonatkozó részeit is. Hangsúlyozta, hogy a reformok keretén belül mindenképpen érvényesíteni kívánják az élethosszig tartó biztonságot arra vonatkozóan, hogy az emberek életük végéig fenntarthassák, fejleszthessék a saját, társadalmon belüli szerepüket, tevékenységüket. Ehhez pedig olyan intézkedések és olyan alkotmány szükségesek, amelyek kiállják az idő próbáját.


Dr. Iván László

A szakember kijelentette, hogy egy idősödő ország és idősödő nemzet vagyunk, ám ennek ellenére van egy relatíve fiatal réteg (pl.: a fegyveres testületek) tagjai, amely korán nyugdíjba megy, és viszonylag magas nyugdíjat élvez. Számukra új életpályamodellt dolgoz ki a kormány, utalva a Matolcsy-csomag korkedvezményes nyugdíjba vonulás rendszerének átalakítására vonatkozó passzusaira.

Magyarországon az unió más tagállamaihoz képest kétszeres a rokkantnyugdíjasok száma, esetükben azt kívánják felülvizsgálni, hogy vissza tudnak-e térni a munka világába.

Nagy gondot okoz, hogy hazánkban kevesen fizetnek járulékot, ami sok egyéb terület mellett érinti a nyugdíjalapot is. A kifizetett nyugdíj minden harmadik forintját hitelből kellett biztosítani, az állami rendszertől történő elvonás miatt a helyzetet csak nehezítette a magánnyugdíj-pénztárak 1998-as létrejötte. Ahhoz, hogy ma nyugdíjat lehessen fizetni, vissza kellett áramoltatni a nyugdíjpénztári vagyont - tette hozzá Iván László.

A megyei idősügyi tanács elnöke, Boda László által feltett kérdésre válaszolva a politikus elmondta, hogy ezután csak biztosítási alapon fizetnek nyugdíjat, szociális alapon a jövőben nem. Ezt követően mindenkit megnyugtatott, hogy a nők 40 év jogosultsági idő megszerzése utáni nyugdíjba vonulása a jövőben is biztosított lesz, és nem szűnik meg a nyugdíjasoknak járó utazási kedvezmény sem. A professzor elmondta, hogy a nyugdíjakat a kormány nem kívánja megadóztatni, bár bevezetik az egyéni számlás elszámolást, attól sem kell félni, hogy a sokat emlegetett svéd modellt honosítják meg hazánkban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Boda László felvetésére a politikus elárulta, hogy valóban létezik hazánkban havi egymillió forintot meghaladó nyugdíj, igaz csak kevesek részesülnek benne.

 

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?