Kína gazdasága 10,7 százalékkal bővült éves alapon a tavalyi év utolsó három hónapjában. Ha a növekedés ilyen ütemben folytatódik, Kína még idén megelőzi Japánt és a világ második legnagyobb gazdaságává válik.
Az 1,3 milliárd lakosú Kína 2009-ben összességében 8,7 százalékkal növelte GDP-jét, miközben a világ sok ország azzal volt elfoglalva, hogy valahogy kikecmeregjen a globális recesszióból. Számítások szerint, amennyiben Kína ebben a tempóban folytatja a gazdasági bővülést, még az idei év során megelőzheti Japán a világ legnagyobb gazdaságainak listáján és felzárkózhat az Egyesült Államok mögé a második helyre.
A növekedés motorja továbbra is az export volt, annak ellenére, hogy sok közgazdász szerint egészségtelen a világpiac keresletére támaszkodni - pláne ilyen gazdaságilag nehéz időszakban - és inkább a hazai fogyasztás és termelés segítségével támogatni a növekedést. Az export száguldásában a kínai fizetőeszköz, a jüan árfolyamának mesterséges alacsonyan tartása is komoly szerepet játszott, amiért az Egyesült Államok és az Európai Unió is több éve folyamatosan a nemtetszését fejezi ki.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







