Csillag született: 600 helyett csak 200 milliót kértek Hunvaldék

2009. augusztus 18. 08:17

A Hunvald György vezette VII. kerületi önkormányzat még 2007-ben vált meg egyik stratégiai vagyontárgyától, a Csillag Áruháztól. A 600 millióra taksált üzletért a vevőnek  mindössze 200 milliót kellett fizetni, a nyomott árnak az is ellent mond, hogy a pince területét négyszer akkorának mérték, mint amekkora valójában.

Az Erzsébetváros egyik ékkövének tartott ingatlan adásvételére még 2007 áprilisában került sor, a 2530 négyzetméter alapterületű Csillag áruházhoz 200 millió forint + áfáért jutott hozzá a vevő (a Mazsihisz korábbi elnökének a cége), mely már korábban is számos értékes ingatlant vásárolt a kerületben. Ezek között akad olyan, melyeket már lebontottak, csak az épületek homlokzata maradt meg.

A Csillag Áruház helyén a világháború előtt az Ostende kávéház működött, a jelenlegi üzleti koncepció szerint az ingatlanok helyén szállodák és irodák kaphatnak helyet. Ez a modell a város más területein is működik, az azonban nem teljesen rendjén való, hogy valaki a belváros szívében 80 ezer forintos négyzetméteráron jusson hozzá egy háromszor annyira tartott ingatlanhoz.

A Csillag Áruház kirakata anno (Forrás: Magyar Hírlap)

A Magyar Hírlap birtokába jutott, az adásvételi szerződés mellékletét képező dokumentum szerint a pince alapterülete 1 279 négyzetméter, a valóságban azonban ennek alig a negyede. Ingatlanszakértők szerint a Rákóczi úti üzlethelyiségek piaci ára négyzetméterenként 250 ezer forint körül mozogtak 2007-ben, ennek alapján a Csillag Áruház minimum 600-625 millió forintot ért.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 27. 20:34