Megalapozott a gyanúja annak, hogy a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester Hunvald György hivatali vesztegetést, hűtlen kezelést, valamint magánokirat-hamisítást is elkövetett.
Korábban már meggyanúsították különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntettével és hivatali visszaéléssel, így tovább gyarapodott a vele szembeni gyanúsítások száma.
A Központi Nyomozó Főügyészség e héten Erzsébetváros Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának volt elnökét, Kardos Pétert, valamint Kardos barátját, továbbá Hunvald Györgyöt folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki.
Hunvald 96 800 forintos fizetéssel alkalmazta Kardos élettársát, de valahogy ki kellett egészíteni a járandóságot. Kardos barátja ekkor kapott 260 ezer forintos "kamu" megbízási szerződést, aminek a teljesítésigazolását Hunvald zokszó nélkül aláírta.
Hunvald György a bűncselekmények közül a hűtlen kezelés és az okirat-hamisítás lényegét elismerte, ugyanakkor tagadta a hivatali vesztegetés elkövetését. Kardos Péter részben, ténybeli beismerő vallomást tett, míg Kardos barátja megtagadta a vallomástételt.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hunvald február óta van előzetes letartóztatásban hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanújával.







