Visszatért a régi átverés: autósok, óvatosan!

Pénzcentrum
2012. december 3. 15:35

A legfrissebb rendőrségi hírek szerint visszatértek az autópályák trükkös tolvajai. Módszerük egyszerű és hatékony - mutatjuk, hogy tudsz védekezni.

November 30-án, a reggeli órákban az M1 autópálya egyik parkolójában két ismeretlen észrevétlenül kiszúrta egy ott parkoló cseh rendszámú autó jobb hátsó gumiabroncsát. A sofőr nagyjából 10 kilométer megtétele után észlelte a műszaki hibát, megállt, utasával megkezdte a kerékcserét. Az elkövetők ekkor megálltak a sértettek autója előtt, és őket további műszaki hibára is figyelmeztetve figyelmüket elterelték miközben eltulajdonították a hibás autóban elhelyezett értékeiket - így mintegy 200.000 forint kárt okoztak.

A meglopott autósok a szerelés befejezése után tovább haladtak az autópályán, az értékek eltűnése 20 perccel később tűnt csak fel nekik, ezért a következő pihenőhelyen újra félreálltak, ahol a már ott tartózkodó egyik gyanúsított ismét kiszúrta a kocsi egy másik abroncsát. A rongálással további 80.000 forint értékű kárt okozott.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a sértettek leírása és saját személyismeretük alapján azonosították az elkövetőket, majd 2012. december 1-jén a hajnali órákban budapesti tartózkodási helyeiken elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 40 éves M. Fatmír és a 37 éves M. Muhamet albán állampolgárokat.

Óvatosan az autópályán

Az eset apropóján a trükkös lopások, illetve a sértetté válások megakadályozására néhány óvintézkedést érdemes betartani. Fogadjuk meg a rendőrség tanácsait:

Útlevelünket, pénztárcánkat, mobiltelefonunkat mindig testközelben tartsuk!

Értéktárgyainkat a csomagtartóban helyezzük el!

Minden esetben zárjuk be a gépjármű ajtajait, ablakait és a napfénytetőt, ha elhagyjuk az autót!

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az utastérben még üres táskát, vagy ruhaneműt se hagyjunk!

Ha többen utazunk, valamelyikünk mindig maradjon a nyitott gépkocsinál!

Vegyük magához az indítókulcsot és a jármű okmányait, ha csak rövid időre is kiszállunk a gépjárműből!

Amennyiben már megtörtént a baj:

Haladéktalanul értesítsük a rendőrséget a bárhonnan, ingyenesen hívható 112-es, 107-es segélyhívó számon! Próbáljuk megjegyezni a sietősen távozó autó rendszámát, és az ismeretlen, segítséget ajánlók személyleírását!

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?