Az állategészségügyi hatóságok fokozott óvatosságra intik a helyi gazdákat.
Az Operatív törzs április 26-án tartott tájékoztatóján elhnagzott, hogy soha ennyien még nem szegték meg a kijárási korlátozsát, illetve, hogy már 2 halott van 40 év alatt.
Nem múlt el a járvány, de lehet enyhíteni
Jelenleg azt tapasztaljuk, hogy a járványügyi helyzet lehetővé teszi bizonyos enyhítések bevezetését.
- mondja Lakatos. Ezzel véget is ér a tájékoztató.
Május 3. után is lesz vásárlási sáv a 65 év felettieknek
Többször szóba került a 65 év felettiek vásárlási idősávjának megváltoztatása, ezen eddig nem láttuk indokoltnak a változtatást. A következő hét már arról fog szólni, hogyan tudjuk fokozatosan enyhíteni a korlátozást, május 3. után az előzetes menetrend alapján kerülhet sor ennek az idősávnak a megváltoztatására, de
- mondja Lakatos Tibor.
Régóta 1 alatt van a reprodukciós ráta
A WHO kezdetben a vírus fertőzőképességét, reprodukciós rátáját 2-3 közé tette. Az adott országban ez a ráta függ a járványügyi intézkedésektől, Magyarországon már régóta 1 alatt van - mondja Müller.
Csak 30 százalékos a gyorstesztek hatékonysága
Különböző tesztek léteznek, egyetlen teszteredményből nem érdemes komoly következtetéseket levonni. A gyorstesztek hatékonysága általában 30% körüli, de sok múlik azon, hogy a fertőzés melyik szakaszában történt a vizsgálat. Az akut szakaszban jó eséllyel jelen van a vírus, kimutatható. A gyorstesztek jellemzően a már a vírus ellen képződött ellenanyagokat mutatják ki, ezek a fertőzést követő negyedik-hatodik napon érnek el olyan szintet, amikor már kimutathatók - mondja Müller Cecília.
Hetven esetben indítottak eljárást rémhírterjesztés miatt
Rémhírterjesztés miatt eddig 70 eljárást indítottunk, többet ezek közül a Budapest lezárásával, kijárási tilalommal kapcsolatban. Több esetben a rendőrség már az elkövetők kilétét is felderítette - mondja Lakatos Tibor.
Csak szigorú, fokozatos enyhítés jöhet
Az enyhítésnél a járvány terjedését, az egészségügyi ellátórendszer kapacitását, a szomszédos országok intézkedéseit kell figyelembe venni többek között - mondja Lakatos Tibor.
Csak nagyon megfontoltan, szigorúbb szabályok mentén lehet ezeket az enyhítéseket bevezetni emeli ki az ügyeleti központ vezetője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Két 40 év alatti magyar halt meg eddig
Magyarországon mindenki, akinek bármilyen alapbetegsége van, de laborvizsgálattal igazoltak nála koronavírus-fertőzést, áldozatnak számít. Az igazolt fertőzöttek 57%-a nő, 43%-a férfi. Az elmúlt egy napban újabb 10 fővel 272-re nőtt a halálos áldozatok száma, közülük 256-an voltak 65 év felettiek, 8-an 50-59 év között, hatan 40-49 év között, ketten pedig 30.39 év között.
Továbbra is az idős és krónikus megbetegedésben szenvedők a magas kockázatúak - mondja Müller Cecília.
Nem érdemes összehasonlítani
Jelen pillanatban 25,6 fertőzött jut százezer lakosra, ez egy jó összehasonlító szám, amit össze lehet vetni más országokkal, ezt érdemes mérceként használni - mondja Müller.
Valódi összehasonlításnak nincs helye, mert minden ország különbözőképpen indult neki a járványnak, jelentősek az eltérések az egyéni adottságokban - mondja a tisztifőorvos.
56 magyar van lélegeztetőgépen
927 fő van jelenleg kórházi kezelés alatt, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen - mondja Müller Cercília. A tisztifőorvos szerint továbbra is sikerül laposan tartani a járványgörbét, "kontroll alatt tartani" a járványt. Az egyes megyék különbözőképpen érintettek, továbbra is a főváros és Pest megye a leginkább érintett, az esetek több mint fele van Budapesten. Harmadik helyen 251 megbetegedéssel Fejér megye áll.
Soha ennyien nem szegték meg a szabályokat
Minden eddiginél több, 1905 esetben kellett intézkednünk, vagyis beigazolódott, amitől tartottunk, hogy a jó idő beálltával egyre többen szegik meg a korlátozásokat - kezdi Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.
Részleteket közölt Hegedűs Zsolt a tiszaújvárosi robbanásról: itt van minden tudnivaló a sérültekről
A tárcavezető megerősítette, hogy a térségben biztosítottak az egészségügyi és mentési kapacitások.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








