A MABISZ elnöke szerint a biztosítási díjak növekedése elkerülhetetlen, melyben a digitalizáció és az adóváltozások is szerepet játszanak.
2017-ben pénzügyileg nagyon jó évet zárt az Uniqa Biztosító Zrt. - hangzott el a társaság sajtótájékoztatóján. A biztosítótársaság bruttó díjelőírása körülbelül 10 százalékkal növekedett a 2016-os állapothoz képest, elérve a 64 milliárd forintot.
Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító Zrt. vezérigazgatója elmondta:
- 2017-ben nagyon jó évet zárt a biztosítótársaság, a vállalat adózás előtti eredménye meghaladta a 800 millió forintot.
- A társaság bruttó díjelőírása (az élet- és nem életbiztosítási ágazatot is beleértve) több mint 64 milliárd forint volt, amely körülbelül 10 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest.
- A sikeres évet a 2016-ban megkezdett, egyszerűsítésre törekvő átalakítások eredményeként értékelik a biztosítónál. Az egyszerűsítés keretein belül jelentősen csökkent az értékesíthető termékek száma.
- Az egyszerűsítési folyamat megmutatkozik az egyes termékeken belül is: a felesleges fedezeteket kiszórták a biztosítási ajánlataikból. Ilyenek például a számos lakásbiztosításba beágyazott kisállat-biztosítások, melyek után a gyakorlatban rendkívül ritkák a kárkifizetések. Ezek továbbra is választható, ám csak opcionális biztosítások lesznek.
- 2018-at az innováció évének nevezte a vezérigazgató, ám erről részletesebben csak az év vége felé fognak nyilatkozni a biztosító oldaláról.
Polányi Zoltán igazgatósági tag (értékesítés és marketing terület) elmondta:
- Értékesítési területen 10 százalékos növekedést ért el a biztosító a tavalyi évben.
- Az online értékesítési területen még jelentősebb, 20 százalékos növekedés volt 2017-ben.
- Az alkuszi értékesítések 10, a függő ügynöki hálózat értékesítése pedig 5 százalékkal tudott emelkedni tavaly.
- Az első negyedévet idén is 10 százalékos növekedéssel zárták, ennek megfelelően az idei évtől is legalább ekkora, esetleg még jelentősebb emelkedést várnak az értékesítések tekintetében.
Juhos András igazgatósági tag (személybiztosítások terület) elmondta:
- Ma az emberek körülbelül 10 százalékának van valamilyen életbiztosítása, ami rendkívül alacsony arány. A biztosítási terület egyik legnagyobb kihívása jelenleg az, hogy megszólítsák azokat az ügyfeleket, akik jelenleg nem tartják fontosnak, hogy biztosítást kössenek saját magukra.
Thomas Dockal, igazgatósági tag (pénzügyi és risk management terület) elmondta:
- 2014-ben még erősen mínuszos volt a biztosító adózás előtti eredménye, ezt a veszteséget még 2015-ben is csak csökkenteni tudták. 2016-ban azonban már 225 millió forint volt az adózás előtti eredmény, 2017-ben pedig már 820 millió forint. 2018-ra még magasabb, közel 1,4 milliárd forintos adózás előtti eredményt várnak.
NEKED AJÁNLJUK
FRISS HÍREK
Több friss hír
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. március 18. 16:40
Media1
2025. december 2. 13:23
MEDIA1 | 2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog | 2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor | 2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal | 2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Biztosítás legolvasottabb
2
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. március 19. 06:05

Pénzcentrum | 2026. március 19. 05:06

Agrárszektor | 2026. március 19. 08:16




