11 °C Budapest

Koronavírus-járvány: a lengyelek ekkorra várják a tetőzést

MTI
2020. április 3. 14:45 2 perc

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a koronavírus-járvány - mondta el pénteken a lengyel közszolgálati rádiónak az egészségügyi miniszterhelyettes, Waldemar Kraska, miután előző nap több mint 60 százalékkal ugrott meg az újonnan azonosított fertőzések száma.

Péntek reggelig 3149-re nőtt Lengyelországban a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 59 beteg hunyt el, csak csütörtökön 14 haláleset történt. A lengyel egészségügyi tárca pénteki közleménye szerint a beazonosított fertőzések előző napi növekménye az eddig legnagyobb volt, 392 új esetet jegyeztek fel, miközben szerdán még 243 új esetről volt szó.

A miniszterhelyettes a közszolgálati rádiónak elmondta, hogy becsléseik szerint több mint tízezer megbetegedésre kell számítani a járvány csúcspontján. A tárca ezért a fertőző betegségekre szakosodott kórházak mintegy 10 ezer férőhelye mellett ideiglenes egészségügyi központokat is létesít, szállodákban és üdülőkben az enyhébb tüneteket mutató betegek kezelésére.

Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter közölte: két héten belül több mint tízezer katonát képeznek ki - köztük már diplomás orvosokat és mentőket - arra, hogy a koronavírusos betegek kezelésében támogathassák a civil egészségügyben dolgozókat.

A járvány kezelésében az a lengyel katonai orvoscsoport is segít majd, amelynek 15 tagja április 9-ig az olaszországi Lombardiában teljesít missziót, egyúttal tapasztalatot gyűjtve az új típusú koronavírus-járvány terjedéséről, a betegek ápolásáról - mondta Blaszczak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csehországban az új koronavírusos fertőzések száma péntek reggelre 3858-ra emelkedett. A csütörtökön jegyzett 269 eset ismét a napi növekedési ütem lassulására utal. Az egészségügyi tárca honlapján megjelent statisztikából kitűnik, hogy a járványban elhunytak száma 40-ről 44-re, míg a Covid-19 betegségből felgyógyultak száma 61-ről 67-re nőtt. Eddig összesen 67 281 laboratóriumi tesztet végeztek el Csehországban, a napi tesztek száma az utóbbi napokban hatezer körül mozog. Kórházi kezelésben mintegy 350 személy van, közülük 70 állapota súlyosnak mondható.

Szlovákiában újabb 24 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját, és így 450-re emelkedett a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma péntek délig - jelentette be Igor Matovic miniszterelnök Pozsonyban. Szlovákiában az elmúlt héten az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a napi 30-as átlagot közelíti, szerdán 37, csütörtökön viszont 26 volt. A csütörtöki adatok nyilvánosságra hozatala óta újabb 1454 tesztet végeztek el, ami több mint négyszerese a korábbi napi átlagnak. Pénteken délig összesen már 11 472 vírustesztet végeztek el, ezek közül 11 022 bizonyult negatívnak. A kórnak Szlovákiában egyelőre nincs hivatalosan elismert halálos áldozata, eddig öt beteg felgyógyulását erősítették meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?