Gyilkos kór támadja a nyugdíjas magyarokat: gyógyítható, de lépni kell

2019. július 29. 14:02 2 perc

Bár a vírusos májgyulladásban szenvedő betegek a fejlett világban 3-6 hónap alatt általában kigyógyulnak betegségükből, még így is vannak, akik belehalnak a kórba. Magyarországon ráadásul arányaiban jóval többen, mint az EU más országaiban. Olyannyira, hogy a hivatalos statisztikák szerint az uniós tagállamok közül nálunk a 4. legrosszabb az 1 millió lakosra jutó halálozási ráta.

2016-ban a bejelentett 5,1 millió EU-s halálesetből 6 600-at okozott vírusos májgyulladás, azaz hepatitis - derült ki az Eurostat friss jelentéséből, amelyet a Hepatitis Világnapja alkalmából adtak közzé. Mindez azt jelenti, hogy 1 millió lakosra átlagosan 13 halálesetet okozott vírusos májgyulladás. 2011-el összehasonlítva ez 16 százalékos csökkenés, akkor ugyanis az átlagos elhalálozási arány 15 volt egy millió főre vetítve.

Az áldozatok aránya a nemek tekintetében kiegyenlített volt 3 400 férfi és 3 200 nő halt meg a betegségben. Kor alapján kiegyenlítettségről azonban már szó sem volt, a halálesetek majdnem kétharmada ugyanis 65 év feletti embereknél következett be (4 300 ilyen életkorban lévő ember szerepel a statisztikákban). 

Ha megnézzük az országonkénti bontást, jól láthatjuk, hogy óriási különbségek mutatkoznak az egyes tagállamok között. Az éllovas Olaszországban például 38 hepatitises halálesetet jutott egy millió lakosra, míg a második Lettországban 31, a harmadik helyen álló Ausztriában pedig 21. Sajnos Magyarország is az élen végzett ezen a listán, összesítésben a 4. legrosszabb arányszámmal.

Hazánkban ugyanis 18 vírusos májgyulladásos haláleset jutott a vizsgált időszakban 1 millió lakosra.

Ez pedig EU-s átlagnál is több öttel, de például a lista végén szereplő Finnország vagy Szlovénia adatihoz képest már 18-szor magasabb.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Eurostat adataiból az is kiderült, hogy Magyarországon a vizsgált évben összesen 177-en haltak meg vírusos hepatitis fertőzésben, illetve, hogy a nemek arányát tekintve abszolút hoztuk az EU-s átlagot, ugyanis 88 férfi elhalálozásra 89 nő jutott.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
Bankmonitor  |  2026. október 30. 10:33
A Wekerle+ egyik fontos újdonsága, hogy élettársak is igényelhetik közösen a támogatott lakáshitelt,...
Holdblog  |  2026. október 30. 10:08
Európa gets crushed és a béna emberek. De legalább közmédia és lakásprobléma megoldva. Milyen platfo...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?