18 °C Budapest

Itt a segélykiáltás: a szervátültetettek 45 százaléka még védőoltásra vár

2021. március 31. 21:32

Bár ez év januárjában ígéretesen megindult a szervátültetettek oltása, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) információi szerint akadozik a folyamat, a körülbelül 4600 oltásra regisztrált transzplantált 45 százaléka még mindig nem kapta meg a Covid elleni vakcinát. Annak ellenére, hogy valamennyien az extrém veszélyeztetettek körébe tartoznak, és jelenleg már a kisebb kockázatú csoportok is sorra kerültek. A helyzet gyors megoldása érdekében az országos tiszti főorvos segítségét kérik.

A szervátültetetteket világszerte az extrém veszélyeztetettek csoportjába sorolják, így beoltásuk nem korcsoportonként történik - emlékeztetett dr. Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója. Nephrology Dialysis Transplantation szakújság márciusi cikkére utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a Global Burden of Disease munkacsoport adatai szerint világszerte a krónikus vesebetegség és a veseátültetés volt a súlyos kimenetelű Covid19 vezető kockázati tényezője 2020-ban.

A járvány áldozatai között az első két helyen a dializált és a vesetranszplantált betegek állnak.

Az adatokat 17 millió felnőtt egészségügyi adatainak elemzésével, köztük 11 ezer koronavírus okozta haláleset feldolgozása alapján állapították meg. Mindezek egybevágnak a járvány nyilvánosan elérhető magyarországi halálozási adataival - ismertette dr. Grózli Csaba. A hazai szervátültetettek száma 5100, közülük 26-an vesztették életüket. Az extrém veszélyeztetettség miatt különösen indokolt a dializált és a transzplantált betegek oltásának mihamarabbi befejezése - emelte ki az igazgató. Egyszerűsíthetné a rendszert, ha a szervátültetettek és szervre várók soron kívül jelentkezhetnének az oltópontokon, illetve háziorvosuknál - tanácsolta.

A felmérés eredményei

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége március 15. és 20. között végzett online kérdőíves felmérése (n=406) azt mutatta, hogy noha a szervátültetettek 90 százaléka regisztrált a védőoltásra, 45 százalékuk még mindig nem kapta meg a vakcinát, miközben már a kisebb kockázatú csoportok is sorra kerülnek. Különösen aggasztó a 60 és 69 év közötti korosztály helyzete.

A Magyar Transzplantációs Társaság március 9-i ajánlása szerint a szervátültetettek Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Sinofarm vakcinákkal olthatók. Ugyanakkor mivel gyengített immunrendszerük miatt kisebb a válaszreakció, a termelt ellenanyag mennyisége, ezért számukra a legnagyobb immunválaszt adó oltóanyag, a Pfizer vagy a Moderna lenne az ideális.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A felmérés szerint a szervátültetettek 30%-a kapott Pfizert és 5%-a Modernát, a többiek AstraZenecát (63%) és Sinopharmot (2%). Az oltások 63%-át a háziorvosok adták be. A felméréssel az MSZSZ segíteni szeretné a hivatalos döntéshozatali mechanizmust, épp ezért a feldolgozott adatokat elküldték az országos tiszti főorvosnak is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 19. 18:55
A 12 éves osztalékemelési múltja miatt nem került fel a Top 10-es listámra, de szoktam keresgélni íg...
MEDIA1  |  2026. szeptember 19. 16:10
A két médiavállalat összehangolása miatt tervezett leépítés nagyobb része még idén megtörténik. Az R...
Összkép  |  2026. szeptember 19. 12:02
Fájdalmas realitás: a digitalizáció nem váltotta valóra azt a reményt, hogy a zenész könnyebben jut...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 18. 15:13
Egy hitelfedezeti biztosításnál fontos lehet az a tény, hogy ki kezdeményezte az adós munkahelyének...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?