Megszólalt a Nemzeti Pedagógus Kar: pontosan ezért kellene már oltani a tanárokat

2021. március 16. 09:27

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint az iskolák csak úgy tudnak biztonságosan működni, ha beoltják a pedagógusokat - írja a Népszava.

Egy éve, 2020. március 16-án zártak be először iskolákat Magyarországon a koronavírus-járvány miatt. Az évforduló alkalmából Horváth Péter a lapnak elmondta, digitális oktatásra az iskolák idén jobban felkészültek, mint tavaly, és a tavaszi időszak óta egységesebb lett az oktatáshoz szükséges platformok használata.

Horváth Péter szerint az érettségi ügyében nincs egységes álláspont a tanárok és diákok között sem, ő azt reméli, a tavaszi szünet végéig eldől, meg lehet-e tartani az írásbelit és szóbelit is a rendes menetrend szerint. Az elnök ezen felül elmondta azt is, hogy az NPK - szakszervezetekhez hasonlóan - nem ért egyet azzal, hogy a tanárok nem élveznek elsőbbséget az oltási tervben. Az elnök szerint a szociális szféra után a pedagógusuknak kellett volna következniük az oltási sorrendben

mert csak ebben az esetben tudnak a köznevelési intézmények biztonságosan működni

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 8. 21:13
Grósz Juditot, az RTL Magyarország volt vezérigazgató-helyettesét bízta meg a közmédiáért felelős mi...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Bankmonitor  |  2026. június 8. 11:23
Továbbra sincs megállás a személyi kölcsönök piacán: nemcsak a kereslet maradt erős, a hitelek össze...
Összkép  |  2026. június 6. 16:48
A magyar elemző, kutató világ 25 új adatokat, kutatási eredményeket bemutató elemzéseit szemlézve mu...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?