Akár 5 millió forintos kárt is okozhat egyetlen vadgázolás, az őszi szarvasbőgés időszakában pedig különösen nagy veszély leselkedik az autósokra az erdős, bokros útszakaszokon.
Egy dániai kutatás szerint a koronavírus elsőként Nagy-Britanniában azonosított variása által megfertőzöttek esetében magasabb a kockázata annak, hogy kórházi ápolásra szorulnak - közölte a dániai Szérum Intézet.
Az intézet által vizsgált 2155 paciens közül, akiket a SARS-CoV-2 nevű vírus B.1.1.7 kódnevű változata fertőzött meg, 128 került kórházba. Ez az arány 64 százalékkal magasabb, mint a többi variánsé - közölték a kutatók.
A kutatás eredménye hasonló egy februárban Nagy-Britanniában közzétett tanulmányéhoz - írta közleményében az intézet. A B.1.1.1 változat a múlt héten vált dominánssá Dániában. Az új fertőzöttek közel kétharmada ettől a mutációtól fertőződött meg, míg az év elején az arányuk csak kevesebb mint 5 százalék volt.
Dánia az élvonalban jár a genomszekvenálásban, amelyet a koronavírus genetikai anyagának elemzésére használnak, hogy meghatározzák a koronavírus variánsát.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






