19 °C Budapest

Ha erről lemaradsz, nagy bajban vagy: alig pár napod maradt

2019. május 10. 15:31

Már csak néhány nap maradt a 2018. évi szja bevallások benyújtására, amelynek határideje 2019. május 20, azonban a bevalláskészítés során érdemes az igénybe vehető adókedvezményekről, vagy épp a szálláshely-szolgáltatások kapcsán felmerülő tudnivalókról tájékozódni.

A NAV először 2017 tavaszán, a 2016-os adóbevallások kapcsán támogatta az adózókat adóbevallási tervezet elkészítésével, idén pedig már több mint 5 millióan kaphatnak ilyen módon segítséget. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy még mindig vannak félreértések a tervezetek kapcsán - írja közleményében a Deloitte. A NAV az egyéni vállalkozók mellett azoknak készít bevallási tervezetet, akikről munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatással rendelkezik. A munkavállalók tervezete május 20-án automatikusan szja-bevallássá válik, amennyiben valamilyen formában nem írják azt felül, például egy külön szja bevallás benyújtásával. Az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, és az áfafizetésre kötelezettek számára a NAV elkészíti a tervezetet, amelyet azonban változatlanul önállóan kell benyújtaniuk a tevékenységből származó jövedelmi, illetve az adóhivatal nyilvántartásában nem szereplő adatokkal kiegészítve.

A családi kedvezmény mellett más jogcímen is igénybe lehet venni adókedvezményt, amely a szja bevallásban érvényesíthető. Ilyen lehet például a jogszabályokban nevesített egészségügyi problémára vonatkozó adókedvezmény is, amely éves szinten meghaladhatja a 80.000 forintot is.

Ezt a lehetőséget évek óta biztosítja az Szja törvény, a gyakorlati tapasztalatok alapján ugyanakkor sokan még mindig nem élnek ezzel a jogukkal. Ennek jellemző oka, hogy az érintettek nem rendelkeznek a szükséges orvosi igazolással, mivel nem ismerik az adókedvezmény igénybevételére vonatkozó szabályokat és a jogszabály megfogalmazása is félrevezető lehet, mert "súlyos fogyatékosságot" említ. Ugyanakkor, a kedvezményre jogosító egészségügyi problémák között számos olyan is megtalálható, amelyek komoly nehézségeket okozhatnak, de a mindennapos szóhasználatban nem feltétlenül tekintjük azokat "súlyos fogyatékosságnak", ilyen például a laktózintolerancia

- mutatott rá Kövesdy Zoltán, a Deloitte adóosztályának menedzsere.A nemzetközi társaságoknál dolgozó munkavállalók sokszor elfelejtik azt, hogy globális részvényalapú juttatási rendszerekből külföldről származó jövedelmük egy része is lehet munkaviszonyból származóként adózó jövedelem. Egy ingyenes részvényjuttatás esetében például a részvény piaci értéke munkaviszonyból származó jövedelemnek minősül a megszerzés időpontjában és azon árfolyamnyereséget (ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelmet) csak ezt követően lehet realizálni. Részvényopciók esetében az opció lehívásakor ("exercise") szintén munkaviszonyból származó jövedelmet lehet realizálni.

Ha valaki olyan külföldi befektetésekkel is rendelkezik, amelyekből 2018-ban külföldi forrású jövedelmet, például kamatot vagy osztalékot szerzett, érdemes ezek helyes bevallására és a kapcsolódó adófizetési kötelezettségek rendezésére kiemelt figyelmet fordítania. Különös tekintettel arra, hogy a közelmúltban élesedett automatikus információcsere szabályozás alapján a NAV a külföldi adóhatóságoktól közvetlenül is megkapja majd az ilyen jövedelmekre vonatkozó adatokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Ausztria tekintetében az automatikus kamatadó-levonás megszűnt, így az osztrák bankok magyar ügyfelei a betéteik utáni kamatjövedelmüket és az arra jutó adót Magyarországon kötelesek bevallani és megfizetni. Amennyiben valaki nem nyilatkozott a magyar illetőségéről az osztrák bank felé, felmerülhet még a kint esetlegesen levont osztrák adó visszaigénylésének kérdése is

- tette hozzá dr. Baranyi Gábor, a Deloitte adóosztályának igazgatója. Az Airbnb-n, illetve hasonló fizető vendéglátóhely szolgáltatáson keresztül kiadott ingatlanok után a szálláshely-szolgáltatásra vonatkozó szabályok szerint kell adózni. Egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély esetén például a tételes átalányadózás összege szobánként 38.400 forint, melyet akkor is meg kell fizetni negyedéves bontásban, ha a tételes átalányadózást választó adózó a tevékenységet az adott év egészében nem folytatja, csak néhány hónapban fogad vendégeket. Ellenkező esetben tételes nyilvántartási kötelezettség mellett, az általános szabályok szerint, az önálló tevékenységre vonatkozó szabályoknak megfelelően adózik a jövedelem, adóelőleg-fizetési kötelezettség mellett.

A bitcoin és más kriptovaluták, valamint a blockchain technológián alapuló befektetési lehetőségek is tartogatnak adózási kérdéseket. A kriptovaluta bányászat és a kapcsolódó befektetési tevékenységek adókötelezettségére vonatkozó szabályok és gyakorlat még nem kiforrottak. A hatóság, tételes jogszabályi rendelkezések hiányában kialakított álláspontja alapján a kriptovalutákat érintő gazdasági tevékenységek (pl. a kereskedelem vagy bizonyos esetekben a bányászat) jellemzően a legmagasabb adóterhelés alá eshetnek, mint egyéb jövedelmet keletkeztető tevékenységek, közel 30 százalékos összadókötelezettséggel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm