8 °C Budapest

Ez lehet a korai szívbetegség ellenszere: ott van minden háztartásban

2018. június 24. 12:47

Mi is többször foglalkoztunk már a kávé egészségügyi hatásaival, egy friss kutatás szerint napi négy csésze kávé védelmet nyújthat a szív és érrendszer megbetegedése ellen. Ez azért fontos hazánkban, mert a szív- és érrendszeri betegségek felelnek a halálozások feléért. Mutatjuk, mivel magyarázza állítását a Sheffieldi Egyetem friss kutatása.

Magyarországon vezető halálozási oknak számítanak a szív és érrendszer megbetegedései. Az Index területi adatokat is bemutató cikke szerint minden második halálok ilyen betegségre vezethető vissza, nagyok ugyanakkor a területi eltérések is. 

Korábban a Pénzcentrumon is foglalkoztunk vele, hogy egy nagymintás kutatás eredmény szerint a napi kávéfogyasztóknál kétharmadával csökkent az elhalálozás esélye. Egy friss tanulmány pedig arra talált bizonyítékot, hogy napi négy csésze kávé nemcsak, hogy hozzájárulhat a szív és érrendszeri sejtek roncsolódás elleni védelméhez, de még a sérült sejtek gyógyulását is segítheti.

A Heinrich-Heine Egyetem és a düssldorfi IUF-Leibniz környezetegészségügyi kutatóközpont kutatói által a PLOS Biology folyóiratban közölt tanulmány szerint a koffein javíthatja a vénákat és artériákat alkotó sejtek egészségét, így pedig a regenerációs képességüket is erősíthetik egy esetleges sérülés esetén.

A kutatók szerint az időseknek különösen hasznos lehet, ha kávét, vagy bármilyen más, koffeines italt fogyasztanak, hisz ők nagyobb kockázatot futnak a szívbetegségek vonatkozásában.

A kísérletet egereken végezték, a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy emberek számára az otpimális koffeinadagot négy pohár kávéval lehet bevinni. A kutatásban a koffein szívvédő szernek bizonyult idős, elhízott és prediabetikus egereknél is.

A kutatók felfedezték, hogy a p27-es fehérjének fontos szerepe van az egerek szívroham utáni felépülésében, a koffein pedig fokozza ennek a működését. Ezek nagyon érdekes megállapítások, de klinikai kísérletekkel is meg kell őket erősíteni ahhoz, hogy megállapthassuk, hogy a koffein fogyasztása tényleg segíti-e az emberek felépülését egy szívroham után

- kommentálta a kísérleti eredményeket Tim Chico, Sheffieldi Egyetem kardiológus professzora, aki azt is hozzátette, hogy a kutatás eredményei miatt nem hiszi, hogy az embereknek több kávét kéne fogyasztaniuk, mint eddig, ugyanakkor komfortosan érezhetik magukat attól, hogyha már úgyis megisznak egy csésze kávét, annak potenciálisan pozitív egészségügyi hatása is lehet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Egészen addig, amíg nem arra használják, hogy egy óriási muffint, sütit vagy fánkot öblítsenek le [a kávéval]

- mondta el a professzor.

(Independent)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?