13 °C Budapest

Így csökkenhet a jövőben a biztosítások díja

2018. január 9. 15:30

A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabálytalankodások, 74 százalék szerint pedig az ittas vezetés a felelős a rossz baleseti statisztikáért. A vezetési hibák között utcahosszal a gyorshajtás áll az élen 47 százalékos aránnyal. Azaz 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jut. Bár a baleseti statisztika javítását célzó telematikai megoldások még nem ismertek széles körben, a megkérdezettek 59 százaléka nyitott a használatukra, 28 százalékuk pedig örülne, ha a telematikai eredmények alapján kedvezményt kapna a biztosítás díjából.

Egyelőre nincs jelentősebb javulás a baleseti statisztikákban. Bár a KSH adatai szerint a múlt év első kilenc hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma mindössze 2 százalékkal 12 178-ra csökkent, ám a halálos áldozatok száma 2 százalékkal 428-ra emelkedett.  A 30-59 éves magyarok 93 százaléka szerint a szabályok be nem tartása okozza a közlekedési baleseteket. Az ittas vezetést 76 százalékuk, az utak minőségét pedig 69 százalékuk tartja nagy vagy inkább nagymértékben felelősnek a szerencsétlenségekért. A megkérdezettek 65 százaléka szerint a szabályok hiányos ismerete, 64 százaléka szerint az autók műszaki állapota, 63 százaléka szerint pedig az autósok rutintalansága játszik szerepet a kedvezőtlen baleseti statisztikákban. A gépjárművezetői oktatás színvonalát és a rendőrség hozzáállását tartják a legkevésbé felelősnek a helyzetért - derül ki a K&H biztos jövő indexéből.

Utcahosszal vezet a gyorshajtás

A szabálytalankodásból, vezetési hibából adódó baleseti helyzeten technológiai oldalról is lehet segíteni, mégpedig telematikai megoldásokkal. A K&H legfrissebb, 2017. decemberi adati szerint útjára indított projektjében a telematikai eszközzel felszerelt autók 8,1 millió kilométert tettek meg 7397 napnak megfelelő idő alatt. A sofőrök összesen 1,25 millió vezetési hibát vétettek és a legtöbb alkalommal - az esetek 47 százalékában - a gyorshajtás volt a probléma. Az adatokból kiderül az is, hogy 100 kilométerre 7,9 gyorshajtás jutott. A második leggyakoribb vezetési hiba a hirtelen fékezés 18 százalékos aránnyal, ami jóval elmarad a gyorshajtás eredményétől. A harmadik legtöbbször regisztrált vezetési hiba pedig a túl nagy sebességgel történő kanyarodásokból fakad, amely a hibák 16 százalékát teszi ki.

A sofőrök nyitottak

Bár a telematikai megoldásokkal javítható lenne a közlekedési helyzet, ám ezek egyelőre még nem ismertek széles körben. A kutatás szerint ugyanis a telematikai műszerek telepíthetőségéről a válaszadók 28 százaléka már hallott, de csak 6 százalékuk tudja, hogy pontosan mire jók azok. Kedvező azonban, hogy a megkérdezettek többsége, 59 százaléka nyitott lenne a telematikai megoldások és eszközök használatára, és csak 15 százalékos az ilyen eszközöket határozottan elutasítók aránya.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A telematikai eredmények alapján az autósok vezetési stílusa láthatóvá válik, így a biztonságosan vezető, azaz kevésbé balesetveszélyesen közlekedő sofőrök számára kedvezményes biztosítási díjakat lehet nyújtani

- mondja Kaszab Attila, a K&H vezérigazgató-helyettese.

A díjkedvezmény lenne a legnagyobb előny

A kutatás szerint a telematikai megoldásokhoz kötődő biztosítási díjkedvezményt a válaszadók 28 százaléka tartja fontosnak. Az átlagnál nagyobb mértékben tartják ezt lényegesnek a férfiak, a budapestiek és a magas jövedelműek. A megkérdezettek 27, illetve 23 százaléka a telematikai megoldások előnyének tartja egyrészt a biztonságosabb vezetésre való ösztönzést, másrészt azt, hogy a visszajelzések alapján a sofőr információkat kap arról, hogyan tud biztonságosabban vezetni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem