33 °C Budapest

Káosz a háziorvosi rendelőkben: mikor jönnek a kínos kérdések?

2016. szeptember 1. 11:30

Még egy darabig biztos nem kell hosszú kérdőívet kitöltenünk a háziorvosnál, ugyanis a korábbi tervek ellenére a mai napon még nem lép hatályba az törvénytervezet, miszerint újfajta törzskartonokat vezetnek be az orvosi rendelőkben - értesült a Pénzcentrum.


Tegnap megjelent cikkünkben foglalkoztunk először a háziorvosi rendelőkben megjelenő új törzskartonokkal, akkor azonban még az orvosok sem tudták, hogy mikortól is kell majd kitöltetniük ezeket.  Bár a korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy emiatt már a mai naptól hosszú kérdések sora várhat minket a rendelőkben, a Pénzcentrumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) arról tájékoztatta, hogy erre még várnunk kell egy keveset.

A módosítást tartalmazó miniszteri rendeletcsomag egyeztetése még nem zárult le, így az előírások hatályba lépése is változik a korábban jelzett dátumhoz képest. A népegészségügyi szempontú törzskartonra vonatkozó szabályozás kialakításának határideje 2016. december 31-ében került meghatározásra

- válaszolta megkeresésünkre az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

Mi is ez az új törzskarton?

A háziorvosi és a házi gyermekorvosi rendelőkben vezetnek be egy új törzskartont, mégpedig azért, mert a kormány szeretne egy átfogó egészségfelmérést készíteni a lakosság állapotáról. Ezt a gyakorlatban pedig úgy kell elképzelni, hogy az új karton kitöltéséhez a háziorvosunknál kell majd rengeteg kérdésre válaszolnunk, többek között olyanokat témákról is megkérdezhetnek minket például, mint:

  • Családi állapotunk
  • Iskolai végzettségünk
  • Gazdasági aktivitásunk
  • Táplálkozási szokásaink
  • Alkoholfogyasztási szokásaink
  • Sportolási szokásaink
Fontos kormányzati célkitűzés, hogy a magyar lakosság egészségi állapota folyamatosan javuljon és az egészségben eltöltött évek száma növekedjen. Szakmapolitikai cél, hogy a népegészségügyi betegségek kiszűrésében és megelőzésében megerősítse a háziorvosok szerepét

- tette hozzá az EMMI.

Az új törzskartonok bevezetése már májusban is felmerült, de akkor komoly felháborodást váltott ki, mert az akkori tervek szerint a praxisoknak ígért tízmilliárdos támogatásból kellett volna megoldani az orvosoknak a többletmunkát.

A kérdőívek tisztességes kitöltése hatalmas adminisztrációs munka, emberenként 20-30 percet venne igénybe

- tudta meg a Pénzcentrum Póta Györgytől, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnökétől.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Később felmerült annak a lehetősége, hogy az orvosoknak bizonyos mennyiségű törzskarton kitöltése után járna pluszpénz, ha azonban egy adott időszak alatt nem töltenek ki megfelelő mennyiségű kartont, akkor bírságot is kaphatnak.

Az EMMI mostani megkeresésünkre válaszában pedig azt írta, hogy amellett, hogy 10 milliárd forintos többlettámogatást biztosít a háziorvosoknak, a háziorvosok által használt törzskartonok tartalmát is a többlettámogatásnak megfelelően fejlesztené.

Bár a jelenlegi szabályok szerint is bizonyos időszakonként frissíteni kell a betegek törzskartonjait, de a kormány az elkövetkezendő 3 év alatt szeretné felmérni a lakosság egészségügyi állapotát. Ezért kérdéses, hogy az egyébként is leterhelt orvosok hogyan fogják megoldani ezt a feladatot ilyen rövid idő alatt.

Sokan azt is vitatják, hogy valóban szükség van-e arra, hogy ennyire részletes legyen az új törzskarton, míg mások szerint ezzel a háziorvosok feltérképezhetik a hozzájuk tartozó biztosítottak szinte valamennyi rizikófaktorát. Például az, hogy a betegek mennyire tartják be az orvosi utasításokat, vagy, hogyan viszonyulnak egy gyógyszeres kezeléshez nagyban befolyásolja az iskolai végzettségi szint is.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. július 12. 17:24
Az Új Írás és a Tekintet folyóiratok Aranytoll Életmű-díjas egykori főszerkesztőjét 93 évesen érte a...
Kiszámoló  |  2024. július 12. 14:54
Hitelügyintéző Gáborunk új videót csinált a CSOK Pluszról, ha gondolkodtál azon, hogy igénybe vedd,...
ChikansPlanet  |  2024. július 12. 14:03
Szinte minden otthonban van egy olyan fiók, ami tele van különböző típusú töltőkábelekkel, amelyek s...
Holdblog  |  2024. július 12. 08:00
Emlékeinket, akár egy gép funkcióit, gyakorlatilag gombnyomásra elő lehet hívni. És nemcsak mi: külö...
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 12. péntek
Izabella, Dalma
28. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem