Mellkasig ért a víz, mire visszaértek a nyaralásból

Pénzcentrum
2014. június 24. 11:34 3 perc

Beköszöntött a nyár és a jó idővel együtt elkezdődött a nyári viharok korszaka is, így megszaporodnak a villámcsapások és a viharkárok. Magyarországon viszont a lakóingatlanok közel 30 százaléka nincs biztosítva, ami megnöveli a károk elleni védekezés fontosságát. Hogyan készüljünk fel a villámok okozta károkra, hogyan biztosítsuk be vagyontárgyainkat? Mi ellen nyújt még védelmet a lakásbiztosítás?

2010 óta több, mint 200 ezer villámkár után fizettek a magyar biztosítók. Ennek nagyjából fele a villámcsapás közvetlen (tűz, romboló hatás) másik fele a villámcsapás közvetett hatásának volt betudható (elektromos berendezések meghibásodása, túlfeszültség). Ezek után a biztosítók mintegy 17 milliárd forintot fizettek ki. Ma hajnalban éppen egy családi ház égett le Zala megyében a tegnapi vihar miatt; illetve fákat és elektromos vezetékeket is ért villámcsapás, illetve több, mint ezer villám sújtott le Dél-Kelet Magyarországra a hajnali órákban.

Ugyan ebben az időszakban 25 milliárd forint biztosítási összeget kapott az a 30 705 magyar család, akiket közvetlen tűzkár ért, ez nagyjából a tűzesetek egyharmadát fedezi. Ez azt jelenti, hogy 800 ezer forintot fizettek ki a biztosítók átlagosan. A nyári nagy melegben gyakoribban az elektromos tüzek elsősorban a megemelkedett klímahasználat miatt - mondta Bérczi László tűzoltó dandártábornok.

Ennek ellenére a biztosított lakások száma (93 ezerrel) 3 millió alá csökkent, vagyis a magyarországi lakóingatlanok 28 százaléka jelenleg egyáltalán nincs biztosítva. Ez azt jelenti, hogy egy biztosítónyi lakásbiztosítás tűnt el egy év alatt - mondta Balla Tamás a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke. Egy lakásbiztosítás nem csak a fent esetekben térít, megtörtént eset volt, amikor a házban 130 centiméter magasan állt a víz, mire a család hazaért a nyaralásból, mivel a ház nyílászárói nem engedték ki a vizet a lakásból. Lényeges, hogy ebben az esetben nem csak a lakásban keletkezett kárt, hanem az elfolyt vizet is kifizette a biztosító. Ez azt jelenti, hogy lakásbiztosítás kötése esetén nem csak a viharkárok ellen vagyunk védve, hanem átfogó lesz lakásunk védelme.

Hogyan előzhetjük meg a villámkárokat?

Az elektromos készülékek védelme fontos feladat, mivel a ma kapható elektronikus készülékek sokkal érzékenyebbek, mint öt-tíz évvel ezelőtt - tudtuk meg Kruppa Attilától, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Tűzvédelmi munkabizottságának elnökétől. Ilyenek például a LED izzók, a fénycsövek a világítástechnika területén, kazánok, mosó- és mosogatógépek, számítógépek vagy a szórakoztató elektronika (TV, Hi-Fi stb.).

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A villámok elleni védelem nem egyszerű dolog, azonban a lényegét nem az eszközök, hanem a kivitelezés határozza meg elsősorban - tette hozzá Kruppa Attila. A villámvédelem körébe tartozik:

  • A tűzkárok elleni védelem
  • Meghibásodások elleni védelem

Az előbbi esetén a villámhárító a legjobb megoldás, fontos, hogy a védelmi rendszerünk megfelelően legyen karbantartva. A meghibásodások ellen a megoldást a túlfeszültségvédő rendszerek tudják megóvni elektronikus készülékeinket. A leghatékonyabb megoldás többlépcsős túlfeszültség elleni rendszer, ami több eszköz összehangolt alkalmazását jelenti. A szakember szerint elsősorban a villanyóra mellett kell védekezni a túlfeszültség ellen, és másodsorban a konnektorok környékén. 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02