A kormány döntött a hercegszántói határátkelőhely átépítéséről, így a létesítmény a jövőben a nehézteher-forgalom előtt is megnyílik.
Folytatódnak a nagyfelületű burkolatjavítási munkák az M1-es autópályán - korlátozásra és hosszabb menetidőre számíthatnak az autósok.
Folyamatosan zajlanak a nagyfelületű burkolatjavítási munkák a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő autópályákon. Az M1-es autópálya Bicske térségében található szakaszán a héten is folytatják a szakemberek a május második felében elkezdett munkákat, ami korlátozásokat von maga után.
Június 3-án és 4-én a jobb - Győr irányába tartó - pálya közvetlenül Bicske melletti szakaszán, a 34+350 és 36+600 kilométerszelvény között dolgoznak majd a szakemberek. Emiatt mindkét napon 7 és 19 óra között a haladósáv zárásra, valamint 80 km/órás sebességkorlátozás bevezetésére kerül sor. Tekintettel az erős forgalomra, illetve a munkák elhúzódó jellegére, jelentős torlódásokkal kell számolnia az arra utazóknak.
Azok a közlekedők, akik szeretnék elkerülni az érintett szakaszt, a 27-es kilométerszelvényben lévő zsámbéki (herceghalmi) csomópontban tudnak az 1-es főútra lehajtani és a 39-es kilométerszelvénynél a bicskei csomópontban tudnak ismét felhajtani az autópályára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







