16 °C Budapest

Influenza: megnyíltak az oltópontok

MTI
2012. november 22. 13:06

Országszerte 15 helyen már működnek az úgynevezett oltópontok, ahol néhány perc alatt bárki beadathatja magának az influenza elleni védőoltást - közölte az oltóponthálózatot működető Sanofi Pasteur csütörtökön az MTI-vel.

"Az oltópont azoknak nyújt megoldást, akik nem jogosultak az állami térítésmentes oltásra, és csak akkor keresik fel a háziorvosukat, amikor már megbetegedtek, egyébként pedig nem jutna idejük a védőoltás beadatására" - idézte a közlemény Labancz Lászlónak, a Sanofi Pasteur magyarországi vezetőjének szavait. Véleménye szerint az influenza elleni oltást a járvány kitörése előtt érdemes beadatni, hiszen a védettség kialakulásához az oltás beadásától számítva 2-3 hétnek kell eltelnie. A tavalyi tapasztalatok alapján "jól vizsgáztak az oltópontok" - áll a közleményben.

Mint kifejtették: az országszerte jelenleg 15 helyen működő oltópontok olyan, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) által jóváhagyott működési engedéllyel rendelkező orvosi rendelők, ahol az oltás azonnal, időpont-egyeztetés nélkül is megkapható.

A cég szerint az oltás különösen ajánlott azoknak, akik krónikus megbetegedésben szenvednek, illetve hajlamosabbak a megfázásra, gyakrabban kapják el az influenzát, továbbá a cukorbetegeknek és azoknak, akik gyakran tartózkodnak zsúfolt helyeken, illetve azon családoknak, ahol kisgyermek van.

Az oltópontokon elérhető a legmodernebb, mikrotűs, valamint a hagyományos vakcina is. Továbbá az idei szezonban már a pneumococcus elleni oltás is elérhető az oltópontokon, amely az ÁNTSZ ajánlása szerint a krónikus betegeknek és az időseknek javasolt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ÁNTSZ az influenza helyzetről szóló legfrissebb jelentésében azt írta: a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint november 12. és november 18. között az országban az előző héthez hasonló számú, mintegy 5200 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összesen 19 influenzagyanús betegtől érkezett légúti minták közül egyben sem mutatták ki a vírus jelenlétét - tették hozzá.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 24. 12:21
2026. október 8-án, pontosan tíz évvel azután, hogy megszüntették, újraindul a Népszabadság, Magyaro...
Holdblog  |  2026. szeptember 24. 10:43
Nem mindegy, kié egy lakás, mennyibe kerül, és az sem, hányan osztoznak rajta. A BB tengely országai...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 10:06
Ha valaki éppen a piac csúcsán, a legnagyobb tőzsdei visszaesések előtt vásárolt be, akár évtizedeke...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 24. 13:31