7 °C Budapest

Piszkos a pénzünk, szennyezett a bankkártyánk

2012. november 3. 08:03

Meglepően piszkosak bankjegyeink, érméink, sőt, bankkártyáink is - derül ki egy felmérésből. A briteknél például 10-ből 1 bankkártyán, 7-ből 1 bankjegyen mutattak ki kórokozó baktériumokat. A Pénzcentrum.hu arra volt kíváncsi, mi a helyzet Magyarországon: lehetünk-e betegek attól, ha költjük a pénzünket?

Érdekes eredménnyel zárult a Londoni Egyetem friss kutatása. A felmérés szerint a készpénz esetében 7-ből 1 bankjegynél, bankkártyánál 10-ből 1 esetben találtak különböző baktériumokat, például fekális eredetűeket, vagy E.Coli baktériumot. A felmérés felhívja a figyelmet arra is, hogy mennyire fontos lenne, hogy kezet mossunk készpénzhasználat után: a megkérdezettek mindössze 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megmossa kezét étkezés előtt.

Anyira azért nem veszélyes

"Közismert és tudományosan is alátámasztott tény, hogy a kórokozók túlélhetnek egyes felületeken, és a felületek esetlegesen részt vehetnek azok terjesztésében. A pénzérmék, bankjegyek, bankkártyák szennyezettségét - egyéb, gyakran érintett felülethez hasonlóan, mint pl. billentyűzetek, telefonok, kapcsolók - számos alkalommal vizsgálták, változó tudományos igényességgel" - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak dr. Vargha Márta, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízmikrobiológiai Osztály osztályvezetője.

Egyöntetű az a megállapítás, hogy szennyezettség-jelző, vagy potenciálisan kórokozó baktériumok (pl. E. coli, Salmonella, Staphylococcus, Pseudomonas, Klebsiella), vagy egyes gombák (pl. Candida) kimutathatóak ezen felületekről, sőt, huzamosabb ideig, egyes fajok akár hetekig életképesek maradhatnak. A vizsgálatokban kimutatott baktériumok egy része valóban fekális eredetre utal (pl. E.coli, Salmonella), ám többségük más környezeti forrásból is származhat. A Staphylococcus és egyes Pseudomonas fajok tagjai az ún. normál bőrflórának, tehát kisebb-nagyobb mennyiségben mindenkinek a bőrén jelen vannak. Más Pseudomonas illetve Klebsiella fajok talajban, vízben élnek.

Az osztályvezető szerint ilyen vizsgálatok közlése során a média által elkövetett általános hiba, hogy olyan baktériumcsoportokat, amelyek között előfordulnak esetenként megbetegedést okozó fajok vagy törzsek, egyöntetűen kórokozónak kiáltanak ki, holott még a "veszélyes kórokozónak" tartott E. coli faj törzseinek többsége is ártalmatlan, és sok milliárd él belőle mindenki bélrendszerében. Emellett még az esetlegesen előforduló kórokozó baktériumok sincsenek jelen a felületeken olyan számban, hogy az megbetegedést okozhasson (a "kimutatható" és a "megbetegedést okozó" baktériumszám között több nagyságrendnyi eltérés van). Ugyancsak megtévesztő a brit sajtóban alkalmazott "széklet nyomok" kifejezés. Ez feltehetően csak a feltételezetten széklet eredetű baktériumok jelenlétét takarja, nem tényleges széklet szennyezést.

Vírusok esetében nagyobb szerepe lehet a felületeknek a fertőzések továbbításában, mivel a vírusok ugyancsak életképesek maradhatnak, ugyanakkor a fertőzés kialakításához sokkal kevesebb részecske (calicivírus esetében pl. mindössze 10) bevitele elegendő, mint a baktériumok esetében. Az, hogy az esetlegesen szennyezett felületről milyen valószínűséggel kerül át a kezünkre, és onnan a szervezetbe a vírus vagy egyéb kórokozó, a felület anyagától függ. A felületek közül a pénz ilyen szempontból a kevésbé kockázatosak közé tartozik: a papírpénzről és az érmékről is kis hatásfokú az átvitel.Összességében elhanyagolható annak valószínűsége, hogy a pénz érintésétől bárki megbetegedjen - mondta el lapunknak a szakértő.

Hogy védekezzünk?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megelőzésre vonatkozóan az általános szabályok érvényesek. WC használata után, hazaérkezéskor, és különösen étkezés előtt feltétlenül mossunk kezet, a gyakran érintett felületeket takarítsuk rendszeresen. Influenzás időszakban, vagy ha a környezetünkben hasmenéses, hányásos megbetegedés van, a fertőtlenítő kendők vagy permetek alkalmazása is indokolt lehet. Gyermekeknek ne engedjük, hogy a pénzt a szájukba vegyék - bár a lenyelés a fertőzésnél lényegesen nagyobb kockázatot jelent.

Gyakori aggodalom, hogy az élelmiszert készítők, árusítók egyaránt hozzányúlnak az ételhez és a pénzhez. Ez inkább olyan esetekben jelenthet problémát, ahol az élelmiszer szennyezi a pénzt (pl. henteseknél), de üdvözlendő gyakorlat, hogy egyre több helyen használnak fogóeszközt az azonnal fogyasztható élelmiszerek (pl. pékáru) árusításakor. Összességében az ilyen esetekben is sokkal nagyobb jelentőségű az élelmiszer készítők, árusítók helyes személyes higiéniája.

Az MNB a tiszta bankjegyekre esküszik

"Kifejezetten a bankjegyek tisztaságára vonatkozó felmérést nem végeztünk a jelenleg forgalomban lévő bankjegyeinkkel kapcsolatban" - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank Nemzeti Készpénzszakértői Központjának vezetője. Ugyanakkor az azt szolgáló, külföldön is alkalmazott módszerekkel összhangban, a Jegybank összetett módon gondoskodik a bankjegyek forgalomképességéről (melynek egyik fontos jellemzője a tisztaság).

A szakember szerint ennek biztosítása érdekében egyrészt a bankjegypapír gyártása alkalmaznak olyan anyagokat is, melyek azt igyekeznek biztosítani, hogy a kész bankjegyek minél kevésbé szolgáljanak "táptalajként" a különböző, forgalmi körülmények közepette elkerülhetetlen bakteriális hatásoknak. Másrészt a készpénzciklus meghatározó pontjain (hitelintézeteknél, pénzfeldolgozó cégeknél, illetve MNB-ben) rendszeresen végzett gépi ellenőrzések során alkalmazott - a jegybank által előírt - szigorú forgalomképességi paraméterek is azt szolgálják, hogy a nem tiszta, szennyezett, megrongálódott, hiányos bankjegyek kiszűrésre kerüljenek és a pénztárcánkba csak olyan minőségű pénz kerülhessen, amelyet ott minden szempontból szívesen látunk.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem