7 °C Budapest

3 milliós műcici lapult a fa alatt: örült a 7 éves kislány

Pénzcentrum
2012. január 4. 18:05

Nagy az Isten állatkertje - tartja a mondás: zsírleszívásra szóló utalványt ajándékozott ugyanis karácsonyra hétéves lányának egy brit nő. Bár kétségtelen, hogy Magyarországon is nagy divatja van a hasonló beavatkozásoknak, azonban az igen kétséges, hogy ilyen fiatalon szüksége van-e valakinek egyáltalán bármilyen szépészeti beavatkozásra.

Az 51 éves brit asszony a plasztikai sebészet megszállottja, saját testének esztétikai átszabásaira fél millió fontot (180 millió forint) költött (eddig), minek eredményeként "Emberi Barbie"-nak becézik. Elmondása alapján az alma nem esett messze a fától, mert 7 esztendős lánya már jó ideje plasztikai műtétért könyörgött, ő pedig 7 ezer font (2 millió 695 ezer forint) értékű zsírleszívással lepte meg karácsonykor.

"Nincs ebben semmi rossz. Jól akar kinézni, a zsírleszívás pedig mindig jól jöhet" - idézte a The Sun című brit lap az anyát. "Barbie mamának" egyébként nem ez az első döbbenetes ajándéka. Lányának 7. születésnapjára mellnagyobbításra szóló utalványt adott 6 ezer font (2 millió 310 ezer forint) értékben. Hogy csemetéje mikor váltja be, arra nem tért ki a lap.

Itthon is nagy a divatja: nem csak a felső tízezer kiváltsága

Évente 15-20 ezer ember szánja rá magát Magyarországon valamilyen szépészeti műtétre. Ez a viszonylag magas szám mutatja, hogy korántsem csak a felső tízezer jár a plasztikai sebészek rendelőjébe. Jellemzőbb, hogy valaki évekig spórol a műtétre - mondta el korábban a Pénzcentrum.hu-nak Molnár Csaba a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Társaság (MPHEST) elnöke. A kínálat, a keresletnek megfelelően bőséges, hiszen körülbelül 200-ra tehető azon orvosok száma, akik rendelkeznek plasztikai sebészi szakvizsgával. Ebből 157 fő tagja az MPHEST-nek.

A legkeresettebb plasztikai beavatkozásoknak a különböző mell- és hasplasztikák illetve a zsírleszívás számítanak - mondta el korábban lapunknak Dr. Urszán Albert plasztikai sebész. A szakorvos elmondása szerint ezek mellett mostanság felfutóban van az arcplasztikai beavatkozások száma is. A szakorvos azonban felhívta a figyelmet arra, hogy 2007 óta mintegy 40 százalékos visszaesés figyelhető meg a piacon, annak ellenére, hogy külföldről is érkeznek páciensek egy-egy kezelésre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az egyes beavatkozások ára széles skálán mozog. Függhet a plasztikai sebész tudásától, szakmai elismertségétől, és befolyásolhatja az árat az is, hogy magánklinika vagy egy kórház végzi a műtétet. Alkalmanként dobhat az áron az is, ha a műtétet végző orvosnak ki kell termelnie a magánklinikába fektetők profitját is.

De lássuk az árakat! A különböző mellplasztikák költsége 400 ezer forinttól egymillió forintig terjed, a hasplasztika ára 400-700 ezer forint körül mozog, a zsírleszívás esetében pedig 100 ezer forintos összegtől indulnak az árak annak függvényében, hogy mekkora területről is kívánjuk eltávolítani a felesleges zsírmennyiséget. Aki kés alá feküdne, ezek mellett számolnia kell még egyéb költségekkel is. Ilyenek: a klinikai tartózkodás díja, a műtétet megelőző vagy azok utáni kontroll vizsgálatok költsége, vagy az altatásért elkért összeg is.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm