11 °C Budapest

Iszapkatasztrófa! Ömlik a sok adomány a térségbe

2010. október 8. 11:02 3 perc

K&H, Aegon, Groupama A legsúlyosabb veszteség - az áldozatok elvesztése - pótolhatatlan dolog, de az egész ország egy emberként fogott össze, hogy enyhítse a térségben élőket ért károkat. A halálesetek mellett több személyi sérülés is történt, házak rongálódtak meg, vagyontárgyak váltak semmivé, a természetet ért károkat még megbecsülni is nehéz. A biztosítók mellett egyre több felajánlás érkezik közüzemi szolgáltatóktól, karitatív intézményektől és a 1752-es segélyvonalon keresztül.

K&H Biztosító: 150 ezer forintos gyorssegély

Az október 4-i vörösiszap áradás óriási pusztítást vitt végbe. A lakásbiztosítások fedezete erre a kockázati körre, káreseményre nem terjed ki. A K&H Biztosító azonban minden érintett és lakásbiztosítással rendelkező ügyfelének azonnali maximum 150 ezer forintos gyorssegélyt nyújt. Bejelentett kárigény esetén a K&H Biztosító a biztosított lakóingatlanok esetében a kárkép rögzítésében, helyszíni kárfelméréssel működik közre. A kárfelmérők segítenek a K&H biztosítónál KGFB szerződéssel rendelkezőknek is, szakszerű kárjegyzőkönyben rögzítik számukra a járműveik sérüléseit, hogy hatékonyabban érvényesíthessék kárigényüket a felelősökkel szemben.

 

Soros egymillió dollárral segít
Mintegy 197 millió forinttal támogatja a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány az iszapfolyam károsultjait - tudta meg az MTI. Az összeget helyreállítási munkálatokra és hasonló katasztrófák megelőzésére költik majd.

"A vörösiszap áradás nem számít árvíznek, de vannak olyan helyzetek - a mostani katasztrófa is ilyen - amikor a biztosítóknak felelős vállalatként a szerencsétlenül járt ügyfeleik mellé kell állniuk, ezért számukra gyorssegélyt adunk. Kértem a munkatársaimat, hogy tegyenek meg mindent, hogy károsult ügyfeleink mielőbb pénzhez jussanak" - mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője.

AEGON: "egymilliárd is lehet a társaságunknál biztosított károsultakat ért kár"

Az AEGON Magyarország a Kormányzati Koordinációs Központ engedélye alapján megkezdte a károk dokumentálását és sürgősséggel intézkedett az egyszeri 150 ezer forintos gyorssegély átutalásáról. A biztosító szakemberei előzetesen egymilliárd forintra becsülik az AEGON-nál biztosított károsultak vagyontárgyaiban keletkezett károkat.

Az AEGON Magyarország megerősített kárszakértői csapata tegnap délután megkezdte a károk dokumentálását. A biztosító az érintett 5 településen 600 db biztosítási szerződéssel rendelkezik. A legérintettebb területek Devecser és Kolontár, ahol 50-60 család lakóingatlanában és vagyontárgyaiban keletkeztek a legkomolyabb károk, amelyek egyenként többmilliós nagyságrendűek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A személyi sérülésekre az élet- és balesetbiztosítások nyújthatnak anyagi segítséget. Amennyiben valaki nem rendelkezik önálló élet- vagy balesetbiztosítással, a társaság javasolja az érintetteknek, hogy kérjenek tájékoztatást a lakásbiztosítójuktól arra vonatkozóan, hogy a lakásbiztosításuk tartalmazott-e balesetbiztosítási fedezetet, illetve nézzenek utána annak, hogy bankkártyájukhoz kapcsolódik-e balesetbiztosítás.

Groupama-Garancia: készpénz- és jogsegély

A Groupama Garancia Biztosító 30 fős vagyon és gépjármű kárszakértői és ügyfélszolgálati csapattal megkezdte a kárfelméréseket, így a biztosítótársaság munkatársai Kolontár és Devecser területén elkezdték a kárszakértői szemléket.

"Biztosítótársaságunk társadalmi felelősségét átérezve, szolidaritást vállal ügyfeleivel, ezért - bár az egyedi lakásbiztosítási szerződések fedezete nem terjed ki az ilyen típusú károkra, tegnap rendkívüli intézkedéseket vezettünk be, melynek keretében jelentős erőforrásokat rendeltünk a két településre, és azonnal elkezdtük a kárfelméréseket a vörösiszap áradás által érintett Kolontáron és Devecseren. Emellett kihelyezett ügyfélszolgálattal is segítjük a lakosságot a helyszínen, a biztosítótársaság munkatársai személyesen és telefonon is felkészülten várják a megkereséseket." - mondta Halmos Gyula, a Groupama Garancia Biztosító Szolgáltatási Centrumának főosztályvezetője.

A biztosítótársaság rendkívüli intézkedése értelmében 150 000 forintos készpénzes gyorssegéllyel segíti azokat a károsult családokat, akiknek a biztosítótársaságnál lakásbiztosításuk, casco vagy kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk van. A biztosítótársaság kárszakértői és ügyintéző kollégái mindent megtesznek annak érdekében, hogy felgyorsítsák a kárszakértői vélemények felvételét, ennek érdekében amellett, hogy a biztosítótársaság több csatornán fogadja a kárbejelentéseket, ügyféladatbázisa alapján is megkeres minden érintett családot az érintett településeken. A biztosító mindezek mellett a károsultaknak jogsegély szolgálatot is nyújt a kárigények későbbi érvényesítéséhez.

Euronics, Baptista Szeretetszolgálat, gas.hu - EMFESZ

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?