Nem kell aggódniuk a kedvezménnyel korhatár alatt nyugdíjba vonulóknak, hiszen 2010 elejétől a korábbiakkal ellentétben még sem lesznek olyan szigorú szabályok a nyugdíjra, hála az országgyűlésnek. A tegnap elsöprő többséggel elfogadott törvénymódosítás szerint a 2008 előtt nyugdíjba vonulóknál nem lesz éves keresetkorlát, a 2008 után nyugdíjba vonulóknál pedig 50 százalékkal emelkedik a határ. Az egyes emberek szempontjából üdvözlendő döntés koránt sem hasznos a társadalom szempontjából, az pedig biztos, hogy a korhatár alatti nyugdíjazás rendszerének tisztába szedése csorbát szenvedett.
Nagy többséggel döntött az országgyűlés hétfőn egy törvénymódosításról, ami lehetővé teszi, hogy a 2008. január eleje előtt - a törvényes nyugdíjkorhatárt el nem érve - nyugdíjba vonuló állampolgároknál ne kelljen keresetkorlátot alkalmazni.
A 2008-tól érvényes szabályozás szerint, akik saját döntésük alapján döntöttek úgy, hogy a törvényes nyugdíjkorhatár előtt vonulnak nyugdíjba, azok dolgozhattak a nyugdíj mellett, azonban a nyugdíjukat adott évben egy keresetkorláthoz kötötték. A minimálbér tizenkétszeresénél meghúzott határ azt jelentette, hogy ha a nyugdíj melletti bérem év közben kumuláltan meghaladta volna ezt a keretösszeget, akkor a következő hónaptól kezdve nem kaptam volna meg a nyugdíjamat. A nyugdíj szüneteltetése azonban csak átmeneti, hiszen a következő évben újraindul a játszma.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







