7 °C Budapest

Meglepetés a biztosítóknak az áfás számla

Pénzcentrum
2009. július 1. 08:17 2 perc

Meglepte a biztosítókat a parlament gazdasági bizottsága, amikor a biztosítási törvény 96. §-át a következővel javasolta kiegészíteni:

"A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, áfa köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az áfa összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az áfa összegét vagy amelyből annak összege kiszámítható."

Ezt a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosítási javaslathoz fűzte hozzá a bizottság, a gazdaság kifehérítésére hivatkozva. A kormány nem támogatta a javaslatot, de a bizottság külön szavazást kért rá, és a parlament elfogadta a módosítást.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a gyorsított kárrendezés végének tartja az új szabályt, hiszen a gyorsaság lényege az ügyfél és a biztosító megállapodása egy mindkettejük által elfogadható összegben. A számla ilyenkor szóba sem kerül, ezután viszont csak számla ellenében fizethetnek.

A biztosítók jogászai is próbálnak fogást találni a szabályon, és az eddig eltérő bírósági döntések feloldásának tartják azt. Egyes biztosítottak ugyan is kifogásolták, hogy a számla nélküli kárrendezéskor a biztosítók nettó - áfa nélküli - összeget fizettek, míg ha hoz számlát az ügyfél, akkor kapja csak meg a bruttó (áfás) összeget. A bíróságok egy része viszont megítélte számla nélkül is a bruttó összeget, míg mások ezt elutasították. Véleményük szerint az új szabály egyértelművé teszi, hogy számla nélkül nettó, míg számlával bruttó összeget kell fizetnie a biztosítónak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?