28 °C Budapest

Drágább lakásbiztosítások!

2009. február 12. 08:30

Akár 10 %-ot is meghaladó mértékű biztosítási díjemelkedést is tapasztalhatnak azok, akik az év első hónapjaiban kapják meg a lakásbiztosítási indexlevelüket. A szolgáltatók csak csúszással érvényesítik az árban az inflációs hatásokat, a késleltetett értékkövetés miatt fizetnek többet az ügyfelek.

Az emelés azonban nem érinti drámaian a családi kasszákat, mivel az alacsony tarifák miatt éves szinten legfeljebb néhány ezer forintos többletkiadásról lehet szó. A szakértők szerint a jelenség remélhetőleg átmenetileg bizonyul és a javuló inflációs eredmények után mérséklődhet a tarifán növekedésének üteme.

Az infláció 2007-ben 8 %, tavaly pedig 6,1 % volt, idén a várakozások szerint 3-4 % körüli lesz. A biztosítók értékkövetési gyakorlata miatt ez csak később épül be az árképzésbe. A biztosítók a szerződés évfordulóján érvényesíthetik az inflációs hatást a díjakban, ezért van mindenhol időbeli csúszás.

A biztosító ajánlatot készít a következő évre vonatkozóan és azt az évfordulót megelőző hónapban eljuttatja az ügyfélhez. Aki magasnak találja a díjakat, az kérheti a szerződés módosítását, vagy akár biztosítót is válthat.

Az infláción túl a biztosító az ingó- és ingatlanértékeket is realizálja, az indexálás tovább növelheti a biztosítási díjakat. A biztosítók az indexáláshoz a Központi Statisztikai Hivatal adatait használják fel. Szakértők szerint az éles verseny hatására a hazai biztosítási díjak jóval elmaradnak a nemzetközi tarifáktól. Egy átlagos fővárosi lakás éves szinten akár 10-15 ezer forintért is biztosítható.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 24. 10:33
A TISZA-kormány bejelentette az új kormány 55 fős államtitkári névsorát. A névsorban találjuk Kustán...
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?