14 °C Budapest

Nagyon kemény időszak előtt állunk: adókedvezmény kell!

Pénzcentrum
2008. október 16. 15:31

A Lehman Brothers bedőlése nem érinti a CIG Biztosítót. Mindeközben mostanra kiemelten fontos, hogy a kormány az öngondoskodást elősegítse, míg Járai azt hangsúlyozta, nagyon kemény időszak előtt állunk - többek között ez hangzott el a mai rendkívüli sajtótájékoztatón.

Horváth Béla, az idén elindult CIG Biztosító vezérigazgatója kiemelte, hogy a tulajdonosi körben 8 százalékos részesedéssel a Lehman Brothers is megtalálható, ez azonban nem érinti a biztosító sorsát, mivel a belső szabályzatban az szerepel, hogy helyét a jogutód veszi majd át, a PwC vagy értékesíti a részesedést, vagy pedig a tulajdonosok élnek majd elővásárlási jogukkal.

Azt, hogy nincs gond, mi sem mutatja jobban, minthogy a héten tartották meg a Felügyelő Bizottság ülését, melyen immár másodszorra kellett módosítani az idei évre szóló prognózist. Először a terv 800 milliárd forintos díjállományra szólt, ezt emelték meg 1,7 milliárdra. Végül ezt kedden módosították 1,5 milliárd forintra. A rendszeres díjas termékekből befolyt díj már most meghaladja az 1 milliárd forintot, ez pedig azt mutatja, hogy a lakosság, érzi a válságos helyzetet, s tisztában van azzal, hogy az életbiztosítással, mint hosszú távú előtakarékossági forma, képes gondoskodni magáról. Az egyszeri díjas termékek ezen felül még legalább 1 milliárd forintos állományt tesznek ki.

Horváth Béla aláhúzta, a kedvező teljesítmény mögött egy régóta ismert tétel rejlik, hogy fellendülés idején duplázódnak a befektetések, válság idején azonban megháromszorozódnak a biztosítók bevételei. Ezen a ponton hívják fel a döntéshozók, a kormány figyelmét arra, hogy a hosszú távon előtakarékoskodókat - s, mint azt a vezérigazgató kiemelte, itt nem csak életbiztosításra gondolnak - azt állami eszközökkel is támogatni kell, így például fokozott adókedvezménnyel, melynek különös aktualitást ad a válság, s a világtakarékossági hónap. Az egyik javaslat a jelenlegi 3,5 millió forintos jövedelemhatár alatt érvényesíthető50-100 ezer forintos kedvezmény átalakítására vonatkozik, amely szerint ne legyen felső határ, s legyen a kedvezmény jövedelem-független.

Ez azért is lenne fontos, mivel még nagyon messze van Magyarország attól, hogy az előtakarékossági arány elérje a nyugati szintet. Éppen ezért a mai nappal megalapítják a Hosszútávra Előtakarékoskodók Szövetségét (HESZ), melynek tiszteletbeli elnöke Warren Buffett lesz, kinek eszközalapja prémium termék a CIG-nél. Buffett cége, a Berkshire Hathaway pedig a vezérigazgató értékelése szerint egy készpénzgazdag cég, s a közelmúltban az árfolyamok zuhanása ellenére is csupán néhány százalékponttal csökkent az eszközalap értéke.


A HESZ keretében a mai napon teszik közzé 15 évre szóló modellportfoliójukat, melyet az ügyfeleknek ajánlanak, de minden érdeklődő figyelemmel követheti. A szövetség munkájába kapcsolodó biztosítókat, alapkezelőket, egyéb szervezetek, illetve magánszemélyeket arra bíztatják, hogy alakítsanak ki saját modellportfoliót, így versenyezve egymással.

Sándor Benedek, a biztosító bankkapcsolati igazgatója eközben a CIG Warren Buffett Eszközalap mögöttes termékének, a Berkshire Hathaway holding befektetési aktivitását értékelte. Sándor szerint a Berkshire Hathaway befektetési politikája értékalapú szemléletet követ, mellyel lehetséges, hogy a válságos idők során is pozitív befektetési eredményeket érjenek el. Szeptember 1. és október 2. között, a cég részvényeinek árfolyama 17,2 százalékos növekedést ért el, az elmúlt 2 hónap alatt nem csökkent a befektetési eszközalap értéke.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Járai Zsigmond, a CIG Felügyelő Bizottságának elnöke mindehhez hozzátette, a modellportfolió egy átlagos ajánlat, egyénileg minden ügyfél mást köthet, maga alakítja ki a portfolióját.

Járai kiemelte, nagyon nehéz év vár Magyarországra, különösen azért, mert nem vagyunk felkészülve a válságra, így azonnali lépések kellenek a hatások csökkentésére. A nehéz idők abban fognak megjelenni, hogy hitelszűke, s gazdasági visszaesés lesz, a kis- és középvállalkozások, a nagyvállalatok tömegesen mennek majd csődbe, a munkanélküliség, s az infláció növekedése várható. Nem lesz könnyű, azonban már most kell gondoskodni a jövőről. "A tűztől nem kell félni, de óvatosnak kell lenni. Jól kell megválogatni, hogy hová tesszük a pénzünket" - fogalmazott a volt jegybankelnök.

Hozzátette, az életbiztosítás egy nagyon hosszú távú befektetés, amely 10-20 évre szól. A mai adókedvezmények mellett is kedvező forma, de ha ezeket még sikerül tovább növelni, úgy ez az alternatíva még vonzóbb lesz. A CIG ügyfelek ezt érzik, s ezért különleges a helyzetük, hogy a válság közepén is jól alakulnak a mutatók. Sokkal több ügyfél van, mint amire gondoltak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
Bankmonitor  |  2026. október 12. 17:04
Előző cikkünkben megmutattuk, hol húzódnak 2026-ban a kereseti tizedek határai. Most kiszámoltuk, ho...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?