Elárasztanak minket az ügynökök?

Pénzcentrum
2008. június 4. 12:00

Az egyes biztosító társaságok több csatorna közül is válogathatnak, melyeken kívánják ügyfeleiket elérni, termékeiket, szolgáltatásaikat értékesíteni. Egy régebbi cikkünkben már részleteztük a direktbiztosítók elterjedésének okait, létjogosultságát, most azonban egy másik irányba tekintünk, nézzük, milyen jövő várhat az ügynökökre!

Kiáramlanak, mert lehet

A szaporodó biztosítási ügynökök forrása vélhetően az Egyesült Királyság lesz majd, ami nem véletlen. A szigetországban ugyanis amellett, hogy a hitelválság nyomán sorra bajba kerülő pénzügyi intézmények és a fizetésképtelenné váló ügyfelek miatt romló pénzügyi hangulat borzolja a kedélyeket, a jutalékok és díjak is csökkenésnek indultak.

Így egyáltalán nem csoda, ha a brit biztosítási brókerek az "Öreg kontinens" felé fordították arcukat, egyfajta menekülési útvonalat remélvén az irányváltástól. Az ügyfél-piac kiterjesztésében mindenképpen a brit ügynökök segítségére lehet a 2006-ban elfogadott Biztosításközvetítői Direktíva, melynek alapján a brit Pénzügyi Felügyeletnél (FSA) regisztrált brókerek jogosultságot kapnak az értékesítésre bármelyik más uniós tagállamban. Az ilyetén engedélyek igencsak népszerűnek bizonyultak, eleddig ugyanis már mintegy 400 brit bróker folytat tevékenységet egyedül Franciaországban.

Függő és független:
A függő ügynök egyetlen biztosító termékeit, vagy több társaság egymással nem versengő termékeit közvetíti. Független ügynök (bizonyos kivételekkel) minden egyéb biztosításközvetítő.
Az ügyfelek oldaláról ugyanakkor egyelőre nem bizonyos, hogy pozitív lehet ez a változás. Az Egyesült Királyságban, s több európai országban is kérdéses, hogy az ügynöki jutalékokat nyilvánossá tegyék-e. A már említett direktíva felülvizsgálata, újratárgyalása már folyik, s tavaly szeptemberben az Európai Bizottság még azt is kijelentette, hogy több tagországban a jelenlegi szabályozási szint nem biztosítja a teljes mértékben transzparens tranzakcióhoz szükséges információkat.

Az 1937-ben megalakult Biztosításközvetítők Európai Szövetsége (Bipar) 32 országból 47 nemzeti szövetséget tudhat tagságában, vagyis hozzávetőlegesen 80 000 független közvetítőt képvisel. A Bipar is osztja a Bizottság véleményét, azonban egy olyan szabályozói környezet kialakításáért érvelnek, amely az ügyfelek védelme mellett biztosítja a megfelelő üzletvitel lehetőségét is.

Itthon is vannak ügynökök...

Magyarországon persze nem csupán a külföldről érkező közvetítők vannak jelen. A hatályos szabályozás alapján ma biztosításközvetítői tevékenységet kizárólag olyan személy végezhet, aki szerepel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) nyilvántartásában, amely a Biztosításközvetítői regiszter nevet viseli.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A regiszterben szereplő független közvetítők között összesen 4 olyan ügynök van, akinek esetében a tevékenység helye többek között az Egyesült Királyság. Ezzel szemben sem határon átnyúló biztosítónak, sem pedig külföldi biztosítónak közvetítő természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet sincs regisztrálva.

Miért lehetünk vonzóak a britek számára?

A Pricewaterhouse Coopers adatai szerint a közép- és kelet-európai régió biztosítási piacainak növekedési üteme meghaladja a nyugati tagországokban tapasztalhatókét. Ám a különösen vonzó terepet a legújabban csatlakozott államok, Románia és Bulgária jelenthetik, hiszen a díjbevétel növekedése a GDP-emelkedésének négyszeresét tette ki.

Ugyanakkor a fennálló kulturális különbségekről sem szabad megfeledkezniük az esetlegesen ideáramló briteknek, hiszen a keleti államokban még nem alakult ki a megfelelő mértékű biztosítási tudatosság.

A brit ügynökök esetében egyébként elterjedt módszer, hogy kész, szűrt ügyfél-adatbázist vásárolnak, így könnyen hozzájuthatnak újabb és újabb biztosításra vágyóknak, így termelve meg jutalékukat. Persze az már messze nem mindegy, hogy milyen minőségűek az adatbázisban megtalálható adatok, sőt az sem elég, ha van kinek eladni, ügyes és megfelelő technika kell ahhoz, hogy valóban üzlet is legyen belőle.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 3. 21:24
Hosszú távú megállapodást kötött az RTL Magyarország és az ATV: 2027. január 1-jétől az RTL Saleshou...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 3. 15:50
Sokan egy kerek összeghez, például havi 10 000 forinthoz igazítják a biztosítási költségvetésüket, a...
Holdblog  |  2026. szeptember 3. 11:31
A BB tengely országaiban ma átlagosan harmadannyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az ezred...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 3. 20:59