8 °C Budapest

Miből leszel nyugdíjas? - A kulcsszó a felkészülés

Pénzcentrum
2008. február 28. 05:55

Sokszor esik arról szó, hogy hogyan tudunk megfelelően gondoskodni nyugdíjas éveinkről. Nagyon fontos, hogy kialakítsuk azt az öngondoskodási, elő-takarékossági módozatot, amely számunkra megfelelő lehet. Most azt nézzük meg, hogy milyen biztosítási termékekkel gondoskodhatunk felhőtlen nyugdíjas éveinkről.

A kutya tehát ott van elásva, hogy bizony előre kell tudni tervezni és takarékoskodni, ha fent akarjuk tartani jelenlegi fogyasztási szintünket, életszínvonalunkat. A nyugdíjrendszer átalakításának is ez az egyik oka, mindamellett persze, hogy a régi felosztó-kiróvó rendszert az elöregedő társadalmak már nem képesek fenntartani.

Az öngöndoskodás megkezdésére, kiterjesztésére ma már számtalan termék áll rendelkezésünkre a kötelező magánnyugdíjpénztár mellett. Ezek közül mai cikkünkben a biztosítási termékek közül mazsolázunk.

Élet - járadék

A nyugdíjas évekre egyrészt felkészülhetünk járadék-, vagy nyugdíj-biztosításokkal is. Ezen életbiztosítások lényege, hogy a folyamatos befizetéseket különböző eszközökbe fekteti a biztosító társaság, majd - a szerződés jellegétől függően - a biztosítási összeget a biztosított halálakor, vagy a szerződés lejáratakor járadék formájában (esetleg egy összegben) folyósítja. Egy alternatív variációt az elérési életbiztosítás jelenthet, amely akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított elér egy bizonyos életkort (vagyis esetünkben a nyugdíjazás idején).

Ezek az életbiztosítások kifejezetten azok számára ajánlottak, akik az elő-takarékosságot kívánják kombinálni egy biztosítással, vagyis fel szeretnének készülni a váratlan eseményekre. A konstrukció melletti előnyként sorakoztatható fel, hogy mivel életbiztosításról van szó, ezért adókedvezményeket is igénybe vehetünk.

Van adókedvezmény

Méghozzá amennyiben legalább 10 évre szól a szerződés, abban az esetben az adott évben befizetett díj 20 százalékával, de maximum 100 ezer forinttal csökkenthető a személyi jövedelemadó. További kedvezmény, hogy amennyiben az adott évben többet fizetünk be a biztosításba, mint azt tettük az előző évben, szja-kedvezményként elszámolható a díjtöbblet 10 százaléka. Ráadásul a kamatadót is kikerülhetjük, hiszen a biztosítási kifizetés adómentes.

Az egyes életbiztosításokat különböző elemekkel kívánják vonzóbbá tenni a biztosító társaságok. Így például kiegészítő biztosítási módozatok érhetőek el a termékekhez, másutt pedig a rendszeres befizetések melletti rendkívüli befizetésre nyílik lehetőség. A több termék kombinációja azonban már el is repített bennünket újabb állomásunkhoz.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy egész program

A munkával eltöltött évek után következő pihenésre felkészülhetünk egy nyugdíj-program keretein belül is, mely különböző elemek kombinációjából áll össze, így az önkéntes és/vagy magánnyugdíj-pénztári tagság mellett köthetünk nyugdíjbiztosítást, de baleset- és egészségbiztosítást is.

Felkészülés a nehéz időszakokra

A nyugdíjas kor sajnálatos módon nem minden esetben a pihenésről szól, ugyanis ebben az életkorban már gyakorta megszaporodhatnak egészségügyi problémáink is. Itthon erre felkészülhetünk egy megfelelő betegségbiztosítás megkötésével, azonban a tengerentúlon létezik egy, a gondozási költségek fedezésére kitalált biztosítási módozat (long term care insurance, LTCI) is.

Ennek lényege, hogy arra az esetre nyújtson fedezetet, ha valamilyen betegség folytán valaki nem képes magát ellátni, illetve folyamatos ápolási felügyeletre, gondozásra van szüksége.

Összefoglalva tehát kiemelten fontos, hogy tudjunk előre gondolkodni, készüljünk fel arra az időszakra, ami majd nyugdíjazásunk után következik. Ezt többek között megtehetjük egy biztosítás segítségével is, a kínálat széles, tehát megfelelő informálódás után könnyen megtalálhatjuk a számunkra megfelelő módozatot.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem