Egy új biztosító tűnt fel a hazai piac látóhatárán, a dolog különlegessége, hogy nem egy külföldi multi hazai terjeszkedésének lehetünk szemtanúi, hanem néhány hazai üzletember merész terveit láthatjuk megvalósulni.
Közép-európai Biztosító néven alapít biztosító társaságot néhány hazai üzletember. Az befektetők között olyan nevekkel találkozhatunk mint Horváth Béla, az a AVIVA egykori első embere, aki piaci pletykák szerint az új társaság élén állna majd. Azonban, a biztosítási szakmán kívülről is érkeznek olyan befektetők mint Korányi G. Tamás a Napi főszerkesztője, Kieselbach Tamás galériatulajdonos, Straub Elek volt Matáv vezér, Járai Zsigmond volt MNB-elnök, Móricz Gábor a Concorde egyik fő tulajdonosa és Vizi E. Szilveszter MTA-elnök.
Véleményünk szerint azonban, a magánbefektetők mellett néhány szakmai befektető is megjelenhet a projectben. A biztosító létrehozását mintegy 2,5 milliárd forintból tervezik és csak életbiztosítási szegmensben kívánnak tevékenykedni. A cég elindításához a szükséges lépéseket már megtették és mintegy 6- 8 hónapos átfutási idővel számolnak, nyilatkozta Horváth Béla a Napi Gazdaságnak.
A PSZÁF gyakorlatát ismerve egy biztosító engedélyeztetési eljárása 8 hónapra tehető. Az alapítók számításai szerint hatodik évben válhat nyereségessé a társaság. Azonban az élet üzletágban lévő növekedési trendet alapul véve és a felvevő piac alulbiztosítottságára alapozva, egy, vagy több kiváló értékesítési csatorna bevonásával is eléggé szűkös ez a terv. Egy olyan cégnél képzelhető el egy ilyen rövid megtérülési idő ebben a szektorban, amelyik már meglévő fiókhálózattal és kiépített ügyfélkörrel valamint értékesítési hálózattal rendelkezik. Épen ezért nem tartjuk elképzelhetetlennek, főleg a számok alapján, hogy egy vagy néhány nagy többes ügynök cég is beszáll az új biztosító alapításába. Egy ilyen esetben viszont valóban tartható lehet az, hogy a hatodik évben nyereségesre forduljon a vállalat.
Az alapítók nyilatkozatainak értelmében kiemelt céljuk a régiós terjeszkedés és a cég tőzsdére vitele is. A terjeszkedés kiemelt célpontjai elsősorban Románia, Bulgária és a volt Jugoszláv tagállamok(ezek a célpontok is egybeesnek az egyik nagy hazai brókercég terjeszkedési terveivel).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A terjeszkedés mellett a cég tőzsdére vitele is szerepel a már fent említett alapítók tervei között.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








