25 °C Budapest

Több-biztosítós modell: nem tudjuk mint jelent, de akarjuk

Pénzcentrum
2007. május 4. 16:29

Érdekes eredményekre jutott a Medián közvéleménykutató intézet a lakosság több-biztosítós rendszerhez való viszonyáról. A többség tulajdonképpen az SZDSZ kompromisszumosnak nevezett javaslatával ért egyet, miszerint az állami biztosító (OEP) mellett van helye a magánbiztosítóknak is a rendszerben. Viszont a válaszolók több mint harmada nem igazán érti a modellt.

A lakosság 54 százaléka támogatná egy "vegyes" egészségbiztosítási rendszer kialakítását, tehát egy olyan rendszerét, amelyben megmarad az állami biztosító, de aki akar, magánbiztosítóval szerződhet. A Medián február végén készített kutatása is hasonló támogatottságot mért ennek a modellnek, igaz, akkor még valamivel többen voltak a kizárólag a magánbiztosítók versenyén alapuló elgondolás mellett.


Forrás: Medián

Az elmúlt két hónapban 31-ről 37 százalékra nőtt viszont azoknak az aránya, akik megtartanák a jelenlegi egységes állami rendszert, főleg azért, mert a téma politikai felértékelődésével párhuzamosan a Fidesz szavazói a korábbinál nagyobb arányban sorakoztak fel emellett az elképzelés mellett.

2007.05.02 13:59
Egészségbiztosítás: az SZDSZ kompromisszumos vegyes modellje

Ennek ellenére az ilyen "átpolitizált" kérdéseknél általában tapasztaltnál sokkal kisebb a különbség a kormánypárti és az ellenzéki szavazók véleménye között; mindkét oldalon többségben vannak a "vegyes modell" támogatói. A pártválasztás és a több-biztosítós modell megítélése közötti gyenge kapcsolatot a Medián részben annak tudja be, hogy a Fidesz-szavazók között szép számmal található fiatalok az átlagnál nagyobb arányban támogatják a biztosítási piac megnyitását.

Elutasítást a Medián csak a 8 általánost végzettek között mért, illetve más felosztásban azok között, akik bevallásuk szerint nem értik a rendszert.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


Forrás: Medián

Utóbbi egyébként meglehetősen széles tömeget takar: annak ellenére, hogy a modellválasztás kérdésében csak a válaszolók 3 százaléka nem tudott (akart) véleményt nyilvánítani, a megkérdezettek 37 százaléka nem igazán érti a több-biztosítós modellt és a jelenlegi rendszer közötti különbséget.


Forrás: Medián

Ezen alapmegállapítás ellenére az is igaz, hogy minél inkább érti valaki a kettő közötti különbséget, annál inkább támogatja a több-biztosítós rendszert.


Forrás: Medián

A vizitdíj továbbra is népszerűtlen, de a tavaly novemberihez képest mégis jelentősen nőtt az elfogadottsága. Február és április között több területen is javult az intézkedéstől várt kedvező hatás, így például a korábbinál többen gondolják, hogy a vizitdíj hatására a betegek magasabb színvonalú ellátást fognak elvárni, hogy csökken az orvosok túlterheltsége, és hogy javul az intézmények anyagi helyzete.


Forrás: Medián

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
Holdblog  |  2026. május 22. 08:06
A NER gazdasági hálózatának összeomlása nem okozna válságot, a NER-es cégek amúgy sem képviselnek je...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?