Ismét elhalasztották az idősebb dízelautók kitiltását, az Euro 5-ös járművekre vonatkozó újabb szigorítások legkorábban 2027 októberében léphetnek életbe.
Szeptembertől a magánszemélyek is pályázhatnak állami támogatásra új elektromos autó vásárlásához, a konstrukció részletei már kiszivárogtak. A program 20 milliárd forintos kerettel indulhat, és akár 5–8 ezer jármű beszerzését segítheti.
Újabb információk kerültek napvilágra a szeptemberre tervezett, magánszemélyeknek szóló elektromosautó-támogatási programról – számolt be a Villanyautósok. A portál által ismertetett dokumentum alapján a támogatás legfeljebb 25 millió forint vételárú járművek vásárlására lesz igényelhető, összege pedig 2,5 és 4 millió forint között mozoghat.
A program keretösszegét 20 milliárd forintban állapítanák meg, ami 5–8 ezer autó megvásárlását segítheti. Az „Új e-autó program magánszemélyeknek” elnevezésű tervezet egyértelművé teszi, hogy a cégeknek szóló támogatások után hamarosan a lakosság számára is megnyílik a lehetőség.
A lépés szorosan kapcsolódik a jelenleg még futó, vállalkozások számára kiírt pályázathoz, amelyet a tervek szerint szeptemberben zárhatnak le – annak ellenére, hogy eredetileg decemberig meghosszabbították. Ebben a konstrukcióban a cégek autónként 2,8–4 millió forint támogatást kaphattak, a teljes keret pedig 30 milliárd forint volt. A tavaly februári indulás óta több mint 7500 igénylés érkezett, összesen 33,5 milliárd forint értékben. Eddig 6329 szerződés született, meghaladva a 28 milliárd forintot, és a kifizetések is elérték a 19 milliárdot, több mint 4300 pályázó számára. Mindez arra utal, hogy a lakossági program is komoly érdeklődésre tarthat számot.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







