Nem mindennapi jelenetet videóztak Szombathelyen: egy vaddisznókoca több kismalacával együtt szaladt át az oladi körforgalomnál, majd eltűnt az út menti bokrok között.
A Toyota Motor Company kifejlesztette hidrogéntüzelőanyag-cellás technológiájának harmadik generációját. A rendszer olcsóbb, takarékosabb és nagyobb teljesítményű, mint közvetlen elődje, és már akár 2027-ben megkezdődhet a kereskedelmi felhasználása - közölte honlapján a Toyota.
Tizenegy évvel azután, hogy elkészítette első, kifejezetten hidrogéntüzelőanyag-cellás elektromos hajtásra fejlesztett, sorozatgyártású típusát, a Toyota bemutatja a Mirai szedánban és egyéb gépjárművekben alkalmazott technológia harmadik generációját. A rendszer részletes világpremierjére február 19-én kerül sor, ám a főbb fejlesztési pontokat már előre ismertette az autógyártó.
A harmadik generációs tüzelőanyag-cellás rendszer (3rd Gen FC) kifejezetten az ipari és szállítmányozási szektorok speciális igényeit szem előtt tartva született meg, így tartósságát tekintve a nehéz teherjárművek robusztus dízelmotorjaival vetekszik. A technológiát ezzel együtt személyautókba (a Toyota így, többes számban fogalmaz) is beépítik, és a világ összes jelentős piacán, így Európában is elérhető lesz, legkorábban 2026 után.
A 3rd Gen FC rendszer annak a töretlen kutatási és fejlesztési folyamatnak a legújabb gyümölcse, amely 1992 óta zajlik a Toyotánál. Számos prototípus után 2014-ben valósult meg a technológia első kereskedelmi célú felhasználása; a Toyota Mirai szedán első (2014-2020), majd második (2020- ) generációjából tizenegy év alatt mintegy 28 ezer darabot adtak el a világ több mint harminc országában. Ezen felül a Toyota 2019 óta szállít hidrogéntüzelőanyag-cellás (FC) rendszereket haszonjárművekhez és egyéb közlekedési megoldásokhoz – mozdonyokat, buszokat, hajókat, nyerges vontatókat működtetnek, telepített generátorként üzemelnek a nagy nyomáson tárolt hidrogén és a légkörből nyert oxigén kölcsönhatásából elektromos energiát fejlesztő FC rendszerek.
A Toyota tüzelőcellás üzletága világszerte több mint száz ipari ügyféllel dolgozik együtt, közös erővel validálva és fejlesztve azt a technológiát, amely közelebb hozhatja a hidrogén alapú – azaz a fosszilis energiahordozóktól független, így potenciálisan zéró szénlábnyomú – társadalom megvalósulását. A Toyota harmadik generációs hidrogéntüzelőanyag-cellás rendszerének fejlesztése során ezektől a partnerektől kapott visszajelzéseket is felhasználták.
A 3rd Gen FC rendszer legfőbb előnyei a tartósság, a takarékosság és a költségcsökkentés. Várható élettartamát tekintve akár kétszer olyan robusztus, mint a jelenlegi, második generációs rendszerek. A karbantartásmentesre tervezett tüzelőanyag-cellás rendszer a Toyota szerint a modern dízelmotorokhoz mérhető, problémamentes üzemeltetést és nagy futásteljesítményt ígér. A rendszer hatásfokát mintegy 20 százalékkal javították (azaz kevesebb hidrogénből képes ugyanannyi elektromos energiát előállítani), ami azonos méretű hidrogéntartály használata esetén 20 százalékkal hosszabb hatótávolságot, illetve üzemidőt jelent.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezek komoly előnyök, a legfontosabb azonban, hogy a Toyota korábbi ígéreteivel összhangban érdemben tudta csökkenteni a hidrogéntüzelőanyag-cellás tehnológia gyártási költségeit. Egyelőre százalékos értéket sem közölt a gyártó, annyit azonban lehet tudni, hogy a cellák újszerű kialakítása, illetve innovatív gyártási folyamatok bevezetése teszi lehetővé a gazdaságosabb előállítást.
A Toyota a jelenleginél is szélesebb körben kívánja alkalmazni harmadik generációs tüzelőanyag-cellás rendszerét, amely hosszabb hatótávolságával, megnövelt teljesítményével és tartósabb kialakításával minden eddiginél alkalmasabb lesz arra, hogy a mindennapi feladatokban kiváltsa a belső égésű, illetve akkumulátoros elektromos hajtástechnológiákat. Ehhez a jelenleginél kompaktabb méret is hozzájárul, amely egyrészt a jelenlegi ügyfélkör számára hatékonyabb integrációt enged, másrészt potenciálisan lehetővé teszi, hogy akár kisebb járművekbe is sikeresen beépítsék a rendszert.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







