7 °C Budapest
Black car parking in line outdoor

Súlyos pénzt gombonak le a budapesti autósokról: egyre többet kell befizetni

2023. május 10. 09:01 1 perc

Az új zónarendszer bevezetésével éves szinten több milliárd forinttal is nőhet Budapest kerületeinek bevétele a 24.hu szerint.

Havi szinten több százmillió forinttal fizetnek többet az autósok az érintett kerületekben a parkolásért, mint az új zónarendszer kialakítása előtt. Az új parkolási rendről még június 29-én döntött a Fővárosi Közgyűlés, az egységes parkolási rendszert pedig szeptember 5-től vezették be.

Ennek alapján négy kategóriába sorolták be a belső kerületeket:

  • az A jelű zónában 600 forintba kerül óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni,
  • a B jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között,
  • a C zónában 300 forint, 8–18 óra között,
  • a D zónában pedig 200 forint, 8–18 óra között.

Az pedig már most, bő félévvel az átalakítások után is látszik, hogy jelentősen nőtt a fizetős parkolást üzemeltető kerületek bevétele. Ez alapján az I. kerületben például 20-30 százalékkal nőttek a bevételek, de más kerületek sem panaszkodhatnak: a II. kerületben szeptember és december között 27 százalékos növekedés volt észlelhető ennek köszönhetően. Az V. kerületben havonta átlagosan 20-25 százalékos többletet tapasztaltak, míg a VIII. kerületben ez a szám már 58 százalék, azaz bruttó 331 millió forint volt szeptember óta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?