Ismét fenyegethet az ingatlanadó réme?

Pénzcentrum
2012. március 13. 17:36

Ingatlanadó bevezetéséből, a környezetvédelmi adók emeléséből, valamint az adóbeszedés hatékonyságának növeléséből juthat plusz költségvetési bevételekhez Magyarország - ezt javasolja országjelentésében az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet). Mindazonáltal a magyar kormánynak elsődlegesen az állami kiadások csökkentésére kellene fókuszálnia.

Tovább kellene csökkenteni az állami alkalmazottak számát, elsősorban a helyi szinteken. Emellett halaszthatatlan feladat a közösségi közlekedés átalakítása - áll az OECD jelentésében.

A szervezet adópolitikai ajánlásokat is megfogalmazott. A javaslatok szerint minél előbb ki kellene vezetni a válságadókat, vissza kellene állítani az adójóváírás rendszerét, és adómentességet kellene adni a legalacsonyabb jövedelműeknek. Az OECD szerint a gyermekek után járó adókedvezményeket a jövedelemhez kellene kötni. Versenyképességi szempontok miatt meg kellene fontolni a regionálisan differenciált minimálbér bevezetését is.

Ha a kormánynak pótlólagos adóbevételekre lenne szüksége, akkor a nemzetközi szervezet szakértői ingatlanadó bevezetését ajánlják, valamint a környezetvédelmi adók növelését, és az adóbeszedés hatékonyságának növelését. A szervezet szerint emellett fontolóra kellene venni a nyugdíjak megadóztatását is.

Andrew Dean, az OECD gazdasági osztályának igazgatója a tanulmányt bemutató sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az OECD nem végrehajtó szerv, hanem tanácsokat ad a tagállamainak, így Magyarországnak is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm