Irán cáfolta azokat a híreket, melyek szerint megállapodott volna Washingtonnal a júniusban kötött ideiglenes egyezményük meghosszabbításáról.
Legalább 132 ember meghalt, és több mint 570-en megsérültek a Kolumbiát hétfőn megrázó erős földrengésben - közölte kedden az ország legfontosabb városainak intézkedéseit koordináló Asocapitales. A mentőegységek továbbra is túlélők után kutatnak a romok között.
A hétfői földrengés súlyosan érintette a kávétermesztéséről ismert Risaralda megyét, amelynek székhelye Pereira. A hatóságok szerint a térségben több tucat ember vesztette életét. Sok halálos áldozatot jelentettek Valle del Cauca megyéből is, amelynek székhelye Cali, Kolumbia harmadik legnagyobb városa. A kávétermelő térségben fekvő Manizalesből szintén halálos áldozatokról érkeztek jelentések.
Újságírók számos lerombolt épületről számoltak be Caliban és Manizalesben. Utóbbiban a híres katedrális egyik tornya is megrongálódott, és részben beomlott. A súlyosan érintett Caliban a mentőegységek és önkéntesek kedden puszta kézzel távolították el a törmeléket, hogy túlélőket találjanak.
A hétfői földrengés epicentruma a nyugat-kolumbiai Chocó megye San José del Palmar településének közelében volt, az ország egyik szegényebb, csendes-óceáni térségében. A rengéseket a környező nyugati országrész több városában is érezték, több helyen pánik tört ki. Abelardo de la Espriella kolumbiai államfő több ezer megrongálódott vagy megsemmisült épületről számolt be, és kihirdette a katasztrófahelyzetet.
A Kolumbiával szomszédos Venezuelában júniusban két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés történt. A természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma Venezuelában időközben meghaladta a 6300-at - közölte hétfőn Jorge Rodríguez, a venezuelai parlament elnöke.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







