A fesztiválzaj tekintetében az időjárás is befolyásoló tényező.
Még nincs vége! Kíméletlen erdőtüzek pusztítanak világszerte: emberek tízezreit kellett evakuálni, az oltás még tart
Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap. Mindeközben a világ másik felén is erdőtűz pusztít: szükségállapotot hirdettek a kanadai hatóságok helyi idő szerint szombaton az ország nyugati részén fekvő Brit Columbia tartományban, 20 ezer embert evakuáltak.
"Bonyolult ez a nap, de már valamivel optimistábbak vagyunk, miután sikerült biztosítanunk a déli területet" - hangsúlyozta Antonio Sanz az andalúziai helyzet kapcsán, hozzátéve, hogy jelenleg két aktív tűzfronttal küzdenek, és mintegy 44 kilométer kerületű területet próbálnak körül határolni a tűzoltók. A tűz megfékezését nehezíti a változó szélirány és az alacsony páratartalom. A munkálatokban 500 szakember vesz részt, a levegőből 26 járműből oltják a tüzet.
Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a helyszínen aggasztónak nevezte, hogy az év kezdete óta mintegy 200 ezer hektárnyi területet érintettek az erdőtüzek Spanyolországban. "Gyakorlatilag hatszorosa a 2025-ben regisztrált értéknek" - mutatott rá. Hozzátette: ebben az évben eddig 40 jelentős erdőtüzet regisztráltak, míg tavaly ilyenkor a számuk 15 volt.
Tovább súlyosbodott az erdőtűz a valencia tartománybeli Tírig környékén. A polgári védelem először csak kijárási tilalmat rendelt el a szomszédos Catí településen, de végül vasárnap a kitelepítés mellett döntöttek. Juan Carlos Valderrama, a regionális kormány vészhelyzetekért és belügyekért felelős tárcavezetője elmondta: a tűz mintegy 400 hektárnyi területet perzselt fel. A lángok megfékezésén 300-an dolgoznak, 19 légiegység támogatásával.
Még vizsgálják a tűz keletkezésének körülményeit, a legvalószínűbb feltételezés szerint a pénteki viharok során becsapódott villámok okozták a tüzet.
Kiterjedt erdőtűz pusztít Kanada nyugati részén is
A heves széllökések által szított erdőtűz a tartomány déli részén, az Okanagan-tó melletti Bald Range-ben gyorsan terjed, eddig mintegy 10 ezer hektár égett le. A tartomány tűzoltói összesen 102 erdőtüzet jeleztek vasárnap a régióból, ezeknek közel felét nem sikerült megfékezniük. A közlemény szerint a szélsőséges tűzeseteket az elhúzódó hőség és a szárazság váltotta ki az utóbbi 24 órában. Az oltási műveleteket a rossz látási viszonyok is akadályozták – közölték a tűzoltók.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
David Eby, Brit Columbia miniszterelnöke újságírók előtt elmondta: számos lakóház leégett vagy megrongálódott. Mivel a helyzet nagyon gyors dinamikával változik, voltak, akiket csapdába ejtettek a lángok, őket ki kellett menekíteni. A CTV News szerint Faulder településről kellett kimenekíteni légi úton több mint 50 embert.
A három legutóbbi erdőtüzes időszak a valaha Kanadában tapasztalt legpusztítóbbak közé tartozik, a hatalmas ország kétszer olyan gyorsan melegszik fel, mint a Föld többi része.
Mark Carney miniszterelnök az X közösségi oldalon köszönetet mondott a tűzoltóknak, és támogatást ígért Brit Columbia kormányzatának. A tajga erdeinek több mint negyede Kanadában található, ezek mintegy 40 százaléka természetes állapotban van. Az országnak sem emberi, sem anyagi forrásai nincsenek az összes tűz oltására, így a lakott övezetek védelmére összpontosít – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







