A kereskedelem és a logisztika számára az év utolsó két hónapja a legnagyobb próbatétel, a diákmunkások pedig sokat segíthetnek.
Durva csapás érte a népszerű online áruházat: egyetlen éjszaka alatt égett hamuvá a kereskedők teljes megélhetése
Ukrán drónok ismét Oroszország legnagyobb e-kereskedelmi vállalata, a Wildberries raktárait vették célba. A cég alapítója és a helyi kormányzók beszámolói szerint a támadásokban tizenöten megsérültek, és ez már a második eset négy napon belül, hogy ukrán csapás éri a vállalat létesítményeit.
A cég két délnyugat-oroszországi városban működő logisztikai központját érte éjszakai támadás, amely után a dolgozókat kimenekítették – közölte Tatyjana Kim, a Wildberries alapítója. A hétvégén a tambovi és az elektrosztali raktárakat érte csapás, ott nyolcan vesztették életüket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán úgy fogalmazott, hogy Ukrajna a krasznodari és a sztavropoli régióban olyan logisztikai központokat támadott, amelyek az orosz hadsereget drónalkatrészekkel, navigációs eszközökkel és egyéb felszereléssel látták el - tudósított a BBC.
A sztavropoli Nyevinnomisszk közelében lévő raktárkomplexumban öten sérültek meg, és mindannyian járóbeteg-ellátásban részesültek – jelentette Vlagyimir Vlagyimirov kormányzó. Krasznodarban egy raktárban tízen sebesültek meg, közülük hárman súlyosan – közölte Venyiamin Kondratyev kormányzó. A BBC Verify elemzése megerősítette, hogy mindkét helyszínen tűz ütött ki, a felvételeken hatalmas lángok és füstoszlopok láthatók.
Krasznodarban a lezuhanó drónroncsok egy armaviri vállalat területét is eltalálták, ahol egy dolgozó életét vesztette, egy olajraktárban pedig tűz keletkezett. Zelenszkij szerint az ukrán erők az olajraktáron kívül egy tankert és az orosz árnyékflotta négy teherhajóját is eltalálták az Azovi- és a Fekete-tengeren. Oroszország az árnyékflotta segítségével próbálja megkerülni az olajexportjára kivetett szankciókat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az ukrán fél szerint a Wildberries platformját orosz önkéntesek katonai felszerelések beszerzésére használták, így a csapások célja az orosz logisztika, valamint a kettős felhasználású és a szankciókkal sújtott termékek utánpótlásának megzavarása volt. A támadások több száz olyan eladót érintenek, akiknek a megélhetése az online piacterektől függ. Egy kereskedő, aki a teljes ruhaáru-készletét elveszítette, úgy fogalmazott, hogy ha további csapások érik őket, valószínűleg nem tudja majd folytatni a tevékenységét.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







